Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A korkedvezményes nyugdíjról dönthet a parlament

A tervek szerint hétfőn dönt a nyugdíjakat, valamint az Alkotmánybíróságot érintő, fideszes alkotmánymódosító javaslatról az Országgyűlés. A Ház három napos ülésén várhatóan határoz a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról is.

A kormánytöbbség úgy módosítaná az év végéig hatályos alkotmányt, hogy kimondaná: az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított ellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az ellátást igénybe vevő munkaképes, akkor megszüntethető. Emellett az indítvány lehetővé tenné, hogy már idén szeptembertől 15 tagú legyen az Alkotmánybíróság. Az MSZP kezdeményezésére név szerinti voksolás várható az alkotmánymódosításról.

A parlament hétfői ülésnapja Kövér László házelnök megemlékezésével kezdődik a május végén elhunyt Mádl Ferenc volt államfőről.

A héten több részletes vita is várható, is a többi között arról a fideszes indítványról, amely az ügyészek és a bírák szolgálati viszonyára vonatkozik, továbbá kinevezési moratóriumot rendelne el január elsejéig a bírósági vezetőkre.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×