Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lázár a gyorséttermek működését szabályozná

A Magyarországon működő gyorséttermek kínálatának egészségesebbé tétele, elsősorban a gyermekek védelme érdekében a közeljövőben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek Lázár János.

A Fidesz frakcióvezetője a gyorséttermek ételkínálatát, működését szabályozó törvénytervezetről az MTI-nek elmondta, annak elfogadása után a vendéglátó-ipari egységeknek hatékonyan kell majd tájékoztatniuk a fogyasztókat a kínálatukban szereplő ételek összetételéről, illetve azok alkotóelemeinek egészséget megterhelő, károsító hatásairól.

Így például - a dohánytermékekhez hasonlóan - figyelmeztető címkéken kell feltüntetniük a kalóriaértéket, illetve az ételek több más alkotóeleme, így a nátrium- és zsírtartalom is szerepelne a tájékoztatón. Kötelezően csökkentenék az elkészítés során használt transzzsír vagy koleszterin tartalmú zsiradék használatának lehetőségét is - tette hozzá.

A tervezett változtatások egyik legfontosabb eleme, hogy a gyorséttermekben a gyermekeknek ajándékot csak olyan ételek mellé lehetne adni, amelyeknek csökkentett a kalória-, zsír- és sótartalma, ezáltal kevésbé okoz megterhelést egy növekedésben lévő szervezet számára.

A tervek között szerepel, hogy a gyorsétteremláncok számára kötelezően előírnák sportterek, játszóterek kialakítását az éttermek mellett, illetve az egészséges táplálkozást népszerűsítő, az egészségtelen ételek káros hatásaira figyelmeztető tájékoztató anyagokat kell készíteniük a vendégek számára.

"A cél elsősorban a gyermekek védelme, de szeretném elérni, hogy jó minőségű, az egészséget a lehető legkevésbé megterhelő ételek kerüljenek a hazánkban működő gyorséttermek, gyorsétteremláncok kínálatába" - fogalmazott Lázár János.

A jogszabálytervezetről a fideszes politikus egyeztetést kezdeményezett a Vidékfejlesztési, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint az egészségügyi államtitkársággal; a törvényjavaslat kidolgozása során az Európai Unió vonatkozó irányelveit is figyelembe veszik majd.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×