Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hende: Mintegy 1,8 milliárd forint kár érte a HM-et néhány év alatt

A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hozzátéve: ez a már megismert ügyeket jelenti, a valós anyagi kár ennél is nagyobb lehet.

A honvédelmi tárca vezetője a minisztérium egyéves munkájáról tartott sajtótájékoztatón elmondta: az átvilágítás fényt derített arra, hogy a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától.

A jogi megállapítások szerint a 45 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az érintett gazdasági társaságok 12 vezető tisztségviselőjét érinti - fűzte hozzá Hende Csaba.

A legtöbb kárt (596 millió forint) a HM EI Zrt.-nél mutatták ki, a második (540 millió forint) a HM Rekreációs Nonprofit Kft.; a HM Térképészeti Kft.-nél 382 millió, a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft.-nél 250 millió forint tűnt el.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×