Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tárgyalnak, de tüntetnek is a pedagógusok

Megegyezett egymással az oktatásért felelős államtitkár és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hogy további konzultációkat folytatnak az új közoktatási törvényről és a pedagógus-életpályamodellről - mondta a PDSZ elnöke. Mendrey László hozzátette: ettől függetlenül megtartják most vasárnapi demonstrációjukat.

Az oktatásért felelős államtitkár kérése ellenére sem állnak el vasárnapra tervezett demonstrációjuktól a pedagógus-szakszervezetek - jelentette be Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Hoffmann Rózsával folytatott keddi megbeszélés után.

Hoffmann Rózsa arra hivatkozva nevezte indokolatlannak az öt pedagógus-szakszervezet június 5-re hirdetett megmozdulását, hogy - mint mondta - a feleknek kedden sikerült megegyezniük az új közoktatási törvényről, illetve a pedagógus-életpályamodellről szóló további konzultációról. Hozzátette: a kormány korábban többször is egyeztetett az érintett szakszervezetekkel, így például az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) és a Közoktatás-politikai Tanács ülésein is.

A PDSZ elnöke ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig komoly ellentét feszül a kabinet és a szakszervezetek között a pedagógusok munkaidejének szabályozása, illetve az iskolák fenntartása miatt. Mint mondta, az államtitkárság terveivel összefüggő legjelentősebb fenntartásukra továbbra sem kaptak választ, vagyis még mindig nem zárható ki, hogy a jövőben emelkedhet a pedagógusok 22 órás kötelező óraszáma.

Az oktatásért felelős államtitkár ugyanakkor úgy fogalmazott, a pedagógusuk munkaidejét elsősorban nem a kötelező óraszámokra, hanem az iskolában töltött időre vonatkoztatva kívánják újraszabályozni. Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok a készülő életpályamodell alapján a jelenleginél lényegesen magasabb fizetésre számíthatnak, de cserébe hosszabb munkaidőben kell iskolájuk rendelkezésére állniuk.

Mendrey László megjegyezte továbbá, hogy korábban azért utasította el Hoffmann Rózsa keddi megbeszélésre szóló meghívását, mert a PDSZ elnöksége úgy gondolta, az államtitkárságnak nem külön-külön, hanem egyszerre kellene tárgyalnia a demonstrálni szándékozó szakszervezetekkel. Elmondása alapján a meghívást végül azért fogadta el, mert hétfőn a Pedagógusok Szakszervezete is konzultált Hoffmann Rózsával. Az oktatási államtitkár kérdésre válaszolva arra tett ígéretet, hogy a közeljövőben a további három közoktatási szakszervezettel is egyeztet.

A közoktatási szférában érintett szakszervezetek május 23-án jelentették be demonstrációs szándékukat, hogy elérjék, kezdődjön konzultáció a szférát érintő változástatásokról. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete elé tervezett megmozduláson a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett várhatóan a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének tagjai vesznek részt.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×