Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövő kedden temetik Mádl Ferencet

Jövő kedden, a Fiumei úti temetőben helyezik örök nyugalomra Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleményében a volt államfő temetésével kapcsolatban tudatta, hogy a Fiumei úti temető 28. parcellája 1. sorának 40. sírhelyét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánítja.

A bizottság felkéri a közintézményeket, hogy a temetés napján, 2011. június 7-én, fekete zászló kihelyezésével fejezzék ki részvétüket.

Felkérik továbbá a közoktatási intézményeket, hogy az elhunyt életéről és munkásságáról emlékezzenek meg - olvasható a kegyeleti
bizottság tájékoztatásában.

Mádl Ferenc akadémikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, május 29-én, életének 81. évében hunyt el.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×