Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.94
bux:
149779.89
2026. augusztus 12. szerda Klára

Nyaraláshoz - Széchenyi Pihenőkártya

Július 1-től jön a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP). A tervek szerint 2013-tól üdülési csekk helyett ezzel a kártyával lehet majd fizetni belföldi szálláshelyekért.

A nemzetgazdasági minisztérium szerint három-négy éven belül 30-35 százalékkal nőhet a belföldi turizmus a Széchenyi Pihenőkártya miatt. Az üdülési csekket idővel felváltó kártya az új cafeteria rendszer első eleme, mindenkinek kedvező - a munkaadónak, munkavállalónak és a szolgáltatónak is.

A rendszer üzemeltetése is olcsóbb és átláthatóbb - mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár, aki szerint a kártya bevezetése munkahelyeket is teremt.

A kormány döntése alapján a munkáltató a dolgozónak évi 300 ezer forintnyi keretösszeget adhat kedvezményes adózással, vagyis 16 százalékos személyi jövedelemadót kell utána fizetni.

Lényegében bankkártyáról van szó: a munkaadó szerződik a bankkal, egyetlen gombnyomással átutalja az adott dolgozó keretét a számlára. Elsőként az OTP bocsát ki ilyen kártyát. Ezt viszont más is megteheti, ha megfelel a feltételeknek - mondta az államtitkár.

Lényeges változás, hogy a kártyát csak szálláshely-foglalással együtt lehet használni, külön fürdőbelépőt venni például, nem lehet a keretből. Emiatt többen aggódnak: például egyes fürdők vagy a vendéglátók.

Az országgyűlés turisztikai bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy törvényben kellene maximálni azt a jutalékot, amelyet a szállásadó kérhet az egyéb szolgáltatótól, ha a csomagjában ajánlja azt a vendégeinek. Az InfoRádió kérdésére, hogy maximalizálják-e a jutalékot, és számít-e vesztesekre, Szatmáry Kristóf azt mondta: rövidtávon gondolkodnak a jutalékplafonon, hosszú távon pedig az egész rendszer átalakul.

A kormány dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely arról beszélt, hogy különböző szolgáltatók adatai szerint a válság hatására a belföldi turizmus nem csökkent, csak kevesebb ideig maradtak az emberek.

Horváth Gergely elmondta azt is, hogy a magyarok harmada belföldön nyaral, ezért a cég szemléletformáló kampányt indít, élménycsomagokat kínál majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×