Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gyorsan fogy a magyar

Az előzetes adatok szerint 2011 I. negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január-márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Az előzetes adatok szerint 2011 első három hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése.

A január-februári mintegy nyolc százalékos csökkenést követően márciusban 14,5 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 10,2 százalékkal csökkent, ez 2407-tel kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest.

A halálozások száma az év mindhárom hónapjában magasabb volt az előző évinél, összességében 3,9 százalékkal emelkedett, ami a 2010. január-márciusihoz viszonyítva 1294-gyel több halálozásból adódott.

A házasságkötések számának az elmúlt hónapokban észlelt emelkedő iránya megtorpant, mivel márciusban már közel hat százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére 2011 első három hónapjában regisztrált 4051 házasságkötés még 42-vel, azaz egy százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő tendenciája következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január-márciusi 9881-gyel szemben 2011 első három hónapjában már 13 582 főt tett ki.

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 11 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma a tárgyidőszak végén 9 millió 975 ezer fő volt.

A születések és halálozások száma különböző mértékben változott a régiókban. A születések száma mindenütt csökkent, ennek mértéke a legkisebb Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön volt, a legnagyobb pedig Nyugat-Dunántúlon. A halálozások száma valamennyi régióban meghaladta az előző évit, az emelkedés Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb, Nyugat-Dunántúlon a legkisebb.

Mindezek következtében 2011 I. negyedévében a természetes fogyás az ország valamennyi régiójában növekedett az előző évihez képest, Közép-Magyarországon a legjelentősebb, Észak-Magyarországon pedig a legkisebb mértékben. A házasságkötések száma Észak-Magyarország és Észak-Alföld kivételével emelkedett, ennek mértéke Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×