Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szanyi: Gyurcsány kiválása nem rendítené meg a pártot

Szanyi Tibor szerint az MSZP-t nem rendítené meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök esetleges kiválása a pártból. A szocialisták elnökségi tagja erről a szombaton, más témában tartott sajtótájékoztatóján beszélt, kérdésekre válaszolva.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pénteken azt közölte, új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall az MSZP átalakítására tett "utolsó erőfeszítés".

Szanyi Tibor azt mondta, hogy az MSZP nem foglalkozik ultimátumokkal, márpedig szerinte minden annak tekinthető, ami azzal egyenértékű, hogy "ha nem fogadják el az én véleményemet, akkor én kilépek". Hozzátette ugyanakkor, hogy továbbra is nyitottak minden "építő jellegű javaslatra" az alapszabály, illetve a program - jelenleg is zajló - egyeztetései során.

Korábban Szűrös Mátyás, Csintalan Sándor vagy Szili Katalin kilépése sem rendítette meg a szocialista pártot, amely egy "másfél évszázados baloldali törzsfejlődés" során nyerte el mai, "mélyen a társadalomban gyökeredző" formáját - mondta Szanyi Tibor.

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazásra kitérve azt mondta, a volt kormányfőnek biztosan sikerül majd összegyűjtenie a voksolás megtartásához szükséges háromezer aláírást. Az MSZP korábbi elnöke hat kérdésről tartana pártszavazást, egyebek mellett arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani a párt tisztségviselőit, valamint arról, hogy legyen-e jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük a vezetőknek.

Szanyi Tibor időszerűtlen álkérdéseknek nevezte ezeket a felvetéseket, szerinte ugyanis pártszavazást csak ennél "átgondoltabb" esetekben lenne szabad tartani. Hozzátette: ilyen voksolásra legutóbb 2008 tavaszán került sor, amikor a párt tagjai a kormány reformjainak folytatásáról dönthettek.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×