eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kumin Ferenc: Apróságokba kapaszkodik az ellenzék

A nevetségesség határát súroló spekulációnak tartja a Századvég Alapítvány vezető elemzője azt az elképzelést, amely szerint a Fidesz-KDNP a Költségvetési Tanácsnak és az államfőnek juttatott jogokat kihasználva próbál majd visszakerülni a hatalomba egy esetleges elvesztett választás után. Kumin Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az LMP és az MSZP közeledésének legnagyobb akadálya a politikai élmezőnybe visszatért Gyurcsány Ferenc lehet.

A lezajlott alkotmányozás nem hozott jelentős változást a hatalmi egyensúlyban: parlament, komány és államfő viszonya lényegében azonos maradt, bár a választások előtt sokan tartottak attól, hogy amennyiben a Fidesz-KDNP megszerzi a kétharmados többséget, teljes átszervezést hajt majd végre - mondta Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

A politológus hozzátette: akadnak persze olyan apróságok, amelyekbe belekapaszkodhat az ellenzék. Ilyen például az a szabály, amely szerint az államfő feloszlathatja a parlamentet, és új választásokat írhat ki abban az esetben, ha az országnak március 31-ig nincsen elfogadott költségvetése.

Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint ez a passzus jól jöhet a pártszövetségnek abban az esetben, ha elveszíti a választásokat - magyarázta Kumin Ferenc, aki szerint ezek inkább összeesküvés-elméletek, amelyeknek nincs realitása, a Költségvetési Tanács ugyanis csak komoly feltételek teljesülése esetén küldheti vissza a törvényt.

"Itt mégiscsak komoly szereplőkről beszélünk, akik nem egy politikai agenda mentén fogják az ország költségvetését visszadobálni, csak azért, hogy újra próbálkozhasson a jobboldal egy esetleges elbukott választás után. Ezek olyasfajta spekulációk, amelyek inkább a nevetségesség határát súrolják" - jelentette ki a Századvéd Alapítvány vezető elemzője.

Kumin Ferenc szerint inkább előrelépésnek tekinthető az, hogy végre kézzel fogható hatáskört kapott a köztársasági elnök az országgyűlés feloszlatására, ez ugyanis eddig lehetetlen feltételekhez volt kötve.

Ha egy országban március végéig nem sikerül elfogadni az azévi büdzsét, ott nagyon komoly politikai válság van, és tipikusan az ilyen helyzetek feloldására szoktak effajta jogot adni az államfő kezébe - fűzte hozzá a politológus.

LMP, MSZP

Inkább a szocialistáktól függ, hogy pártjuk és a Lehet Más a Politika együtt tud-e működni a jövőben - vélekedett Kumin Ferenc. A politológus szerint az LMP-n belül letisztultak a viszonyok, adott a konstrukció, és ismerhető a vezetők értékrendje is, az MSZP-nél viszont sok a kérdőjel. Ennek oka az, hogy Gyurcsány Ferenc a közelmúltban aktivizálta magát.

A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint meglepő, hogy a volt miniszterelnök ilyen hamar visszatért a politikai élmezőnybe, nem hagyott ugyanis időt arra, hogy a választókban halványuljanak a vele kapcsolatos negatív emlékek.

Gyurcsány Ferenc nem erre várt, hanem arra a pillanatra, amikor a Fidesz-KDNP támogatottsága valamelyest visszaesik, azzal viszont nem számolt, hogy a megítélésében továbbra is a negatív elemek dominálnak - fogalmazott a politológus.

A korábbi miniszterelnök visszatérésével Kumin Ferenc szerint az MSZP egyirányú utcába futott: Gyurcsány minden figyelmet magára von, és nem hagy esélyt másnak, egy esetleges új vezetőnek a kibontakozásra.

A szocialisták körében szinte egyedül Gyurcsány Ferenc tesz hosszú távú kijelentéseket arról, mire készül és hogyan alakul át a párt, így a megfigyelők számára egyértelművé vált, hogy ő vette kezébe az újjászervezést. Nem látszik más forgatókönyv, minthogy a következő, 2012-es tisztújítástól ő vezesse majd a pártot - fejtegette a politológus.

Ez az MSZP és az LMP közeledése szempontjából probléma, a Lehet Más a Politika számára ugyanis Gyurcsány Ferenc a legkevésbé kompatibilis személyiség. Ennek oka az, hogy a parlamenti újonc mozgalmi elődei, a Védegylet és más jogvédő szervezetek élesen kritizálták a Gyurcsány-kormány több döntését, politikai stílusát - magyarázta Kumin Ferenc.

Az LMP-nek sokkal kevesebbet kellene feladnia az imázsából akkor, ha a Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon vezette MSZP-vel kerülnek közelebbi kapcsolatba - jegyezte meg a politológus.

A teljes adást ide kattintva hallgathatja meg.

Hanganyag: Hlavay Richárd

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×