Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
323.04
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Iszapömlés: eddig 120 család jelezte, hogy új lakásba költözne

Eddig 120 család jelezte hivatalos kérdőíveken, hogy nem kíván elköltözni a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségből, de megsérült vagy lakhatatlanná vált ingatlanjaik helyett az újonnan épülő lakóparkban szeretnének élni.

Petróczi Tímea, a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője közlése szerint addig több mint 70 család úgy nyilatkozott, hogy el akar költözni az ajkai térségből. Használt cserelakásba félszázan költöznének.

A szóvivő megjegyezte: a teljes kárfelmérés még nem fejeződött be, és nem is tudtak minden károsultat nyilatkoztatni a szándékukról. A három héttel ezelőtti katasztrófában az eddigi felmérések szerint 364 lakóház sérült meg vagy vált lakhatatlanná Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen.

A katasztrófavédelmi kormánybiztos utasítására eddig 288 kérdőívet osztottak szét a károsultak között, de több érintettet nem tudtak még megszólítani, mert a katasztrófa után mindenüket hátrahagyva elköltöztek rokonokhoz, ismerősökhöz, így felkutatásukra a rendőrség segítségét is igénybe veszik.

A Kolontáron kiosztott 53 kérdőív már eddig begyűjtött adatai szerint a Veszprém megyei településen - ahol a vörösiszap a legnagyobb pusztítást végezte, és ennek során kilenc falubeli meghalt, 35 ház vált lakhatatlanná és vár bontásra - 23 család nyilatkozott úgy, hogy nem akar elköltözni, hanem inkább a település másik részén épülő lakóparkban szeretnének tovább élni. Hárman más településre költöznének, míg hat másik család más megoldási lehetőséget szeretne.

Devecserben - ahol 297 lakás sérült meg, és 21 utcát öntött el az iszap - vasárnapig 70 család nyilatkozott úgy, hogy új lakást szeretne a kisváros határában épülő lakóparkban, 51-en pedig használt ingatlanba költöznének. Más településre akar költözni 70 károsult, míg 60-nal tovább folyik az egyeztetés a megoldási lehetőségekről.

Somlóvásárhelyen a 21 vizsgált ingatlan tulajdonosai közül eddig egy család nyilatkozott úgy, hogy házuk tatarozása után maradnának, míg egy másik családdal még szintén egyeztetnek - mondta a kormánybiztos szóvivője.

A katasztrófavédelmi kormánybiztos csütörtökön mutatta be a kormány megrendelésére készült lakóházak terveit. Bakondi György az eseményen azt mondta, a kormány várhatóan a jövő heti ülésén dönt az új lakóparkok építésének finanszírozásáról, az építkezés pedig - az időjárástól függően - ezt követően kezdődhet el.

Zsigmond László, a károsultak házait tervező építész arról számolt be, hogy Kolontáron 33 ház helyett kell újat építeni, ezeknek a település dombján lévő víztorony közelében találtak megfelelő területet.

Hozzátette: Devecserben 296 ház került az iszap alá, ezek esetleges mentesítésének vizsgálata jelenleg is tart, így az újjáépítés pontos mértéke csak ezután derülhet ki.

Az építész szerint a házak tervezésekor a bakonyi térségre jellemző stílusjegyeket vették alapul, és a legkorszerűbb alapanyagokat és technológiákat alkalmazzák majd.

Turi Attila, az új lakópark másik tervezője arra is kitért, hogy ügyeltek az egységes utcakép kialakítására is, a településeken maradó lakók pedig jövendő lakhelyükre is magukkal vihetik korábbi utcanevüket.

Devecserben továbbra is zajlik a kárfelszámolás, a szemmel láthatóan is lakhatatlanná vált házak környékét kitakarították, Kolontáron pedig csak a bontási határozat kiadására várnak, mert a munkagépek már készültségben is állnak a falak dózerolására.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×