Mesterházy Attila, az MSZP elnöke vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a belügyminisztertől a parlamenti ellenzéki pártok vezetői korrekt és tényszerű tájékoztatást kaptak vasárnap a helyzetről. Pintér Sándor bármilyen rendkívüli, jövőbeni eseményről is tájékoztatást ígért.
Mesterházy Attila hangsúlyozta: első helyen a kárenyhítésre, az újabb katasztrófa megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt, "ebben az MSZP minden támogatást megad a kormánynak".
Ezt követően azonban sok a feladat: át kell tekinteni a környezetvédelmi előírásokat, szabványokat, az agrárpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket a károk enyhítéséhez, és meg kell vizsgálni a biztosítási rendszer működését is - sorolta a pártelnök.
Feltette a kérdést: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen cégnek nincs mindenre kiterjedő biztosítása. Most azonban kárenyhítés, az állandó monitoring a legfontosabb - erősítette meg.