Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.97
bux:
145192.67
2026. november 2. hétfő Achilles

Lendvai Ildikó csokoládéval köszönt el az újságíróktól

Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja a munkát.

A szocialista politikus erről utolsó pártelnökként tartott sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, ahol köszönetképpen csokoládéval kínálta az újságírókat.

Lendvai Ildikó emlékeztetett arra: az előző kongresszus hívta életre a programtanácsot, amelynek szervezési feladataival az elnökség bízta meg. Mint mondta, szinte valamennyi nyugat-európai szociáldemokrata pártnál van ilyen testület.

Véleménye szerint a párton belüli és párton kívüli baloldali gondolkodókból álló grémium feladata lehet, hogy rendszeresen "karbantartja és felfrissíti" az MSZP gondolkodását. A választási programok írása mellett pedig figyelve a társadalmi jelenségeket és a politikai gyakorlatot, vagy a programot korrigálják, egészítik ki vagy a gyakorlatot igazítják az elvekhez.

Lendvai Ildikó kitért arra: reményei szerint a programtanács feladatai közé tartozik majd, hogy találja meg a baloldali, de a pártirodák falain túlnyúló civil, közéleti politizálás fórumait és műhelyeit. Felidézte, ez úgy szerepel a szombati kongresszus ajánlásai közt, hogy jöjjenek létre az ügynevezett demokrata körök.

Elképzelése szerint a programtanács tagjai mentorai és előadói is lennének a demokrata köröknek, műhelyeknek.

Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, őszre állhat össze a programtanács, de neveket nem említett. Nem párttagkönyvet, hanem agyat kérünk a belépőhöz - fogalmazott a szocialista politikus.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×