Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Tizenöt százalékkal kisebb támogatást kapnának a pártok

A politikai pártok az év hátralévő részében 223 millió forinttal kapnának kevesebb költségvetési támogatást a 2010-es büdzséről szóló törvényben szereplő előirányzathoz képest - mondta Harrach Péter a Lázár János fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzett javaslatát ismertetve kedden a parlamentben.

A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője a költségvetési törvénynek a pártok támogatását érintő módosítását ismertetve kifejtette: a 2010-es előirányzat - amely a választási eredmények alapján módosult - 2 milliárd 548millió forint.

Az első öt hónapban ebből 1 milliárd 60 millió forintot fizettek ki, míg a ki nem utalt támogatás a hatodiktól a tizenkettedik hónapig 1 milliárd 486 millió forint. Ennek a tizenöt százaléka pontosan 223 millió forint, ennyivel kapnának kevesebbet a pártok az év hátralévő részében - közölte.

Így a csökkentett összeg, 1,263 milliárd forint lesz - tette hozzá a KDNP-frakció első embere.

Ez egy olyan módosítás, amit a parlament minden pártja támogathat, úgy ahogy a kétszáz fős parlamentről szóló változtatást is. Ez a politikai elit önmagán kezdett korlátozása, ami első lépés kell, hogy legyen az ország rendbetételéhez - mutatott rá.

"Az idei évi költségvetés adott, meglehetősen rövid a takaró, ebben az évben nagyot nyújtózkodni nem lehet" - fogalmazott Harrach Péter, hozzátéve: fokozatosan ki kell lábalni abból a helyzetből, amibe az elmúlt nyolc év hibás kormányzása juttatta az országot.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×