Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Latorcai: iratmegsemmisítés történt a korábbi Miniszterelnöki Hivatalban

Iratmegsemmisítés nyomaira bukkantak a volt Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Báthory utcai épületében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára pénteken. Az érintett, különböző főosztályokhoz köthető papírok között pénzügyi elszámolások, szerződések és éves beszámolók is szerepelnek.

Latorcai Csaba az MTI-nek elküldött közleményében - a Hír TV előző napi információját megerősítve - azt írta: csütörtökön a KIM szervezeti egységéhez tartozó nemzetpolitikai államtitkárság tudomására jutott, hogy az egykori MeH épületében nagy mennyiségű, 15 darab kukászsáknyi iratot ledaráltak.

Közölte: az eredeti iratokat teljesen szakszerűtlenül, a közigazgatási iratkezelés alapszabályait megszegve semmisítették meg, továbbá nem volt bizonyítható, hogy azok ledarálhatóak lettek volna.

Latorcai Csaba tájékoztatása szerint az iratok különböző szakpolitikai területeket érintenek, és azok között találtak pénzügyi elszámolásokat, szerződéseket, éves beszámolókat, kisebbségi önkormányzatok 2009-es éves beszámolóit.

Mint írta, az iratmaradványokból kitűnt, hogy nemcsak a nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán zajlott iratmegsemmisítés, hanem a költségvetési főosztályon, a személyi ügyi főosztályon, valamint a határon túli magyarok főosztályán is.

Közölte, az említett iratok megsemmisítésére sem a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője, sem az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatok államtitkárságának vezetője nem adott utasítást, illetve erről a megsemmisítésről értesítést nem kapott.

A helyettes államtitkár az esetről jegyzőkönyvet vetetett fel, valamint feljegyzést kért arról, milyen iratok kerültek megsemmisítésre. Közölte, bekérette az iratok másolatait és az iratmaradványokat.

Latorcai Csaba utasítást adott ki, hogy az "irattározási" folyamatot állítsák le.

Hozzátette: a KIM biztonsági főosztályának vezetője kérésükre gondoskodott az iratmaradványok őrzéséről.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×