eur:
395.28
usd:
372.16
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Mivel foglalkozott a Fidesz a két forduló között?

A Fidesz vezetői a két forduló között elsősorban azokra a körzetekre koncentráltak, ahol jelöltjeik sikere kétséges lehet. Eközben sok volt a találgatás a várható kormány összetételéről, a legtöbb támadás pedig a párt adócsökkentéssel és a fővárosi önkormányzatokkal kapcsolatos terveit érte.

A Fidesz elnöke az egyik leginkább kétesélyes választókerületben, a Borsod megyei Edelényben jelent meg csütörtökön szimpatizánsai körében. Itt arról beszélt, hogy ebben a körzetben a legbonyolultabb a helyzet, miután a Jobbik jelöltje, Miklós Árpád visszalépett az egykori fideszes, most függetlenként indult Molnár Oszkár javára, aki 24 százalékkal áll a 36 százalékot gyűjtött Daher Pierre, a Fidesz-KDNP jelöltje mögött. Orbán Viktor már Miskolcon beszélve megerősítette korábbi ígéreteit, amelyek szerint ebben a térségben a közmunkák megszervezésével és adócsökkentéssel lehet munkahelyeket létrehozni.

A párt prominensei szombaton megjelentek a 13. kerületben is, ahol jelöltjük, Spaller Endre egyedüliként az országban alulmaradt az első körben az angyalföldi polgármesterrel, Tóth Józseffel szemben.

A két forduló között a Fidesszel kapcsolatos egyik vezető téma az adócsökkentés kérdése volt. Erről Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke kedden azt mondta: az új kormány ebben az évben nem tudja csökkenteni az adókat és járulékokat, érdemi adócsökkentés 4-6 év múlva várható. Orbán Viktor pártelnök viszont egy nappal később kijelentette, hogy bízzanak benne, lesz adócsökkentés, viszont azt nem említette, hogy mikor. Szijjártó Péter, az elnöki stáb vezetője egy nyilatkozatában viszont hangsúlyozta, hogy már idén sor kerülhet ilyen intézkedésekre, továbbá nem törölik el az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét. Varga Mihály alelnök korábban úgy fogalmazott: rendszerszintű csökkentésre csak 2011-ben lesz lehetőség, de egyes adónemek változhatnak már idén is.

Az első konkrét intézkedésekről Orbán Viktor az InfoRádiónak sem beszélt, azt viszont még a választások előtt elmondta, hogy kormányra kerülés esetén azonnali terveik vannak.

"Ezeket a választások után meg fogják tapasztalni az emberek, ugyanis minden sikeres kormányzás feltétele a tények feltárása. Addig, amíg az áltanácsadói szerződéses, korrupció-gyanús csatornát, a felhalmozott csontvázakat nem szedtük elő a szekrényből, addig a kormányzás lutri. A legfontosabb, hogy az emberek végre őszintén halljanak arról, hogy Magyarország helyzete hogy fest" - mondta akkor a Fidesz elnöke.

A kormány összeállítása is napokig téma volt a sajtóban, a Fidesz vezetői azonban elzárkóztak a találgatásoktól. Orbán Viktor eddig csak egy nevet erősített meg hivatalosan: a Fidesz elnöke még az első forduló előtt az InfoRádióban jelentette be, hogy a külügyeket korábbi minisztere, Martonyi János irányítja majd. A két forduló között a magyar diplomácia korábbi vezetője arról beszélt, hogy a következő kormány új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.

A kér forduló közötti második héten egy újabb fővárosi céggel, az FKF-fel és a sukorói ingatlanügylettel kapcsolatos botrány uralta a Fidesz kommunikációját. Először Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója, majd Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője támadta a városvezetést, hogy BKV és a Budapesti Gyógyfürdők után az FKF is kifizetőhelyként működött.

Szintén uralta Fidesz retorikáját a fővárosi önkormányzati reform, illetve annak cáfolata. Az MSZP azzal támadta riválisát, hogy meg akarja szüntetni a kerületek önállóságát, ezt azonban az ellenzéki politikusok határozottan tagadták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×