Infostart.hu
eur:
355.77
usd:
312.44
bux:
140843.7
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Már most annyi kátyú van Budapesten, mint tavaly összesen

Bár hallgatóink tapasztalatai szerint Budapest útjai szinte járhatatlanok a kátyúk miatt, a Fővárosi Közterület Fenntartó 16 brigádja folyamatosan dolgozik az úthibákon. Horti Zsófia, a társaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a fővárosi kezelésű utakon idén eddig több kátyút észleltek, mint tavaly egész évben.

Amikor az időjárás engedi, a főváros útjain 16 brigád dolgozik a kátyúk kijavításán - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület Fenntartó szóvivője, aki hozzátette: idén, vagyis januárban és februárban közel 22 ezer úthibát észleltek, amelyből nagyjából 21 ezret már sikerült kijavítani.

A kátyúk kijavításán csúcsidőben a külső kerületekben, az éjszakai órákban pedig a belváros forgalmasabb részein dolgoznak - mondta el Horti Zsófia, aki szerint nem érdemes ennél több brigádot ráengedni a főváros útjaira, mert feltartanák a forgalmat.

A szóvivő hangsúlyozta: az idén jóval nagyobb összeget kell fordítani a kátyúk kijavítására, hiszen tavaly összesen volt annyi úthiba, mint 2010 első két hónapjában.

Minden kátyút kijavítanak, egyetlen egy sem marad az úton pénzhiány miatt - emelte ki Horti Zsófia, aki elmondta: az úthibákat a közterület fenntartó telefonszámán (0640 353353) is be lehet jelenteni.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×