eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Giró-Szász: A választások tétje, hogy az új kormánynak kell-e alkukat kötnie

Sikeres kormányzással a Fidesz megőrizheti magas támogatottságát - mondta Giró-Szász András politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. A Századvég Alapítvány igazgatója kiemelte: a választásoknak az a tétje, hogy a következő kormány milyen mértékű felhatalmazást kap, és ennek következtében rákényszerül-e arra, hogy alkukat kössön politikai ellenfeleivel.

A választások előtt kimondhatjuk, hogy a kétpólusú politikai szerkezet alapvetően megdőlt - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A politikai elemző szerint a legnagyobb kérdés, hogy melyik párt lesz a második és a harmadik politikai erő. Hozzátette: az MSZP kénytelen elkönyvelni, hogy nagypárti szerkezetre felépülő kis-közép párttá vált.

A választások után nagy kérdés az, hogy a kormányzati munka, és annak lecsapódása a magyar társadalomban milyen változásokat idéz elő - emelte ki a Századvég Alapítvány igazgatója.

Giró-Szász András szerint rövidtávon elképzelhető, hogy a szocialisták és a Jobbik tudják növelni társadalmi támogatottságukat, ám középtávon, ha a következő kormányzat jól látja el a dolgát, akkor az MSZP-hez csapódó társadalmi bázis növekedése lassulhat, a Jobbik bázisa pedig fogyásnak indulhat.

Ennek előfeltétele, hogy csak ez a két párt legyen ellenzéki helyzetben - hangsúlyozta a politikai elemző. Ha ugyanis az MDF is bekerül a következő parlamentbe, akkor az MSZP-t az a veszély fenyegeti, hogy a Fidesz kormányzása miatt csalódottakat nem ők egyedül tudják felszívni a baloldalon, hanem ezen osztozniuk kell.

Az idei választásoknak az a tétjük, hogy a következő kormány milyen mértékű felhatalmazást kap, és ennek következtében rákényszerül-e arra, hogy alkukat kössön politikai ellenfeleivel - emelte ki Giró-Szász András. Hozzátette: tét az is, hogy a kabinetnek mit kell beáldoznia az alkuk oltárán, ha nem kap kétharmados felhatalmazást.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×