eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

A politológusok szerint már nem érdemes az Orbán-veszéllyel fenyegetni

A 2010 és 2014 között várható Fidesz-kormányzás alapvetően két szakaszra lesz osztható Kéri László politológus és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke szerint; az első évet a gazdasági válságból való kilábalás tölti majd ki, ezután megindulhat a gazdaság dinamizálása 2011 második felétől, amelynek során munkahelyeket teremtenek és az ország növekedési pályára áll.

A két politológus ezt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének keddi, budapesti konferenciáján állapította meg egybehangzóan.

Kéri László szerint a Fidesz-kormányzás első évében egyetlen kártyája lesz a hatalmon lévőknek: a számonkérés az előző kormánytól. A Jobbikkal is meggyűlik majd a baja a Fidesznek, mert ellene a Jobbik ugyanazokat a "fegyvereket" használja majd, mint amit a Fidesz most alkalmaz az MSZP-vel szemben - vélekedett.

Arról is beszélt, hogy a Fidesz-kormánynak meg lesz az esélye a hosszan tartó társadalmi, gazdasági, kül- és belpolitikai konszolidáció megteremtésére, de hogy bölcsessége lesz-e hozzá, az nyitott kérdés. Az viszont biztos, hogy "nem ugyanaz a Fidesz veszi majd át a hatalmat, mint 1998-ban", mert akkor "nagyon kis gazdasági és médiaháttérrel állt a kormányzáshoz", most pedig napi- és hetilapjuk, televíziójuk és internetes marketingjük van.

A kétharmados parlamenti többség Kéri László véleménye szerint lehetőséget ad a Fidesznek, hogy a közjogi szerkezetet megváltoztassa, de egyúttal kétségét fejezte ki, hogy "megbuktathatatlan lesz a Fidesz hatalma". Valószínűsítette, hogy az új kormány lépéseket tesz majd az önkormányzati és választási rendszer átalakítására, a parlamenti és önkormányzati képviselők számának csökkentésére.

A mostani parlamenti kampány során a Fidesz "aduásza" a korrupció, és ez így lesz a további nyolc hétben is. Ebben az időszakban érdemi viták fontos kérdésekben nem lesznek, mert "az MSZP nem tud miről, a Fidesz pedig nem akar semmiről beszélni" - vélekedett. Utóbbi taktikáját azzal magyarázta: ha bármilyen kérdésben állást foglalna, több százezer embert veszíthetne el, mégpedig úgy, hogy a választók nem mennek el szavazni.

AZ MSZP-ről azt is mondta, hogy nem vár sok újat a szocialistáktól, mert nem hiszi, hogy március 15-e után új stratégiát tudnak meghirdetni, ugyanis nincs kivel szövetkezniük. Az MSZP által hangoztatott Orbán-veszéllyel való fenyegetés sem lesz hatékony, mert Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a szélsőségektől meglehetősen egyértelműen elhatárolódott évértékelő beszédében fűzte hozzá.

Stumpf István azt mondta: a Fidesz kormányra kerülése után azzal kell számolni, hogy "az ország ki van szolgáltatva az IMF-megállapodásnak". Ezzel kapcsolatban mintegy 15 százalékosnak ítélte az ország mozgásterét. Másik problémaként azt jelezte, hogy Magyarország 2011 első félévében az Európai Unió soros elnökségét tölti majd be, s a mind jobb helytállás érdekében mintegy 600-800 tisztviselő kiképzése folyik jelenleg. Az elnöki teendők leterhelik majd az államapparátust - magyarázta.

A politológus, aki az egykori Orbán-kabinet kancellária-minisztere volt, az új kormány tervei között említette a szuperkancellária-rendszer kialakítását. Kérdésként azt vetette fel, hogy ezeket a lépéseket milyen ütemben lehet megtenni. Erre példaként hozta fel a megerősített Belügyminisztériumot, amely az önkormányzatok felügyeletét is végzi. Ugyanígy a gazdaság irányítását is egy csúcsminisztériumra szeretné bízni az Orbán-kabinet - mondta.

A parlamenti választások kimenetelével kapcsolatban azt valószínűsítette, hogy a második helyért lesz nagy a küzdelem, az első hely ma már nem kérdés. A Századvég Alapítvány legújabb felmérésére hivatkozva elmondta: a megkérdezettek 59 százaléka mondta biztosra a választáson való részvételt, ez alacsonyabb, mint 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban ugyanebben az időszakban volt, és ez valószínűleg így is marad. Stumpf István azt sem tartotta kizártnak, hogy lesznek olyan választókörzetek, ahol az első forduló érvénytelennek bizonyul.

Megemlítette, hogy felmérésük szerint a 18-29 éves korosztályban a Jobbik 10, az MSZP 8 százalékon áll, és a 40-49-es korosztályban is magasabb a Jobbik-szimpatizánsok aránya, mint az MSZP-s támogatóké. Az 50 év felettiek között viszont az MSZP erősebb a Jobbiknál. Azt is elmondta, hogy az idősek körében népszerűbb lett a Fidesz, mint korábban, és "a fővárosban sincs a szocialistáknak átütő előnyük". A megyei jogú városokban állnak a legjobban a szocialisták, míg a falvakban kétszer annyi a szocialisták támogatottsága, mint a Jobbiknak.

Kitért arra, hogy az aktív munkavégzők körében az MSZP-nek 5, a Jobbiknak 10 százalék a támogatottsága, és sok szocialista szavazó számára alkalmasabb miniszterelnök-jelölt az MDF-es Bokros Lajos, mint az MSZP-s Mesterházy Attila. Stumpf István azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy négy párt lesz az Országgyűlésben, és ezzel együtt kétharmados többsége lesz a Fidesznek.

A Századvég Alapítvány becslése szerint mintegy hét területi listát állít majd az MDF-SZDSZ együttműködés, így van esélyük az országos listaállításra. A pártszövetségnek viszont nagy problémája van vidéken az ajánlószelvények gyűjtésével - jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×