Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.43
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

"Nekem bejön" - ez lesz a Class Rádió szlogenje

Hétszer annyi közéleti és civil műsor sugárzását vállalta országos kereskedelmi rádiós pályázatában a Neo FM-mel az FM1 Konzorcium, mint a másik jogosultságot a Class Rádióval elnyerő Advenio Zrt. - derül ki a műsorszolgáltatási szerződésből.

Az Advenio évi - az infláció alapján indexált - 700 millió forintot, az FM1 355 milliót kínált a 2011 közepéig tartó időszakra a jogosultságért, az azt követőre pedig a 200 milliós alapösszegen felül a társaság vagy az ahhoz kapcsolódó vállalkozás nettó árbevételének 55, illetve 50 százaléka szerepel ajánlatukban.

Az Advenio heti 100 perc 33 másodpercnyi, az FM1 710 percnyi közszolgálati és kulturális műsort vállalt.

A magyar zene aránya mindkét csatornánál 35 százalék, de a két évnél frissebb dalokat illetően jelentős eltérés mutatkozik: a Class 5 százalékot, a Neo 10 százalékot vállalt.

A szerződésből megtudható: a Class Rádió a "Nekem bejön", míg a Neo FM a "Hallgassuk meg egymást!" szlogent választotta.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×