Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veres János felesége Molnár Oszkárt követi

Az Echo Tv hétfő esti híradója szerint egy szocialista politikus tavaly úgy nyilatkozott, magasabb segélyért gyógyszerezik magukat a befolyásolható anyák. A szocialisták szóvivője szerint Szabó Éva szavai mögött az aggodalom bujkált.

Az Echo Tv hétfő esti híradója arról számolt be: birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008. júniusi száma, amely a televízió szerint idézi Szabó Évának egy balatonőszödi frakcióülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".

A médium az interneten is meg akarta keresni az érintett lapot, de bár a többi szám fenn volt az MSZP honlapján, a júniusit nem találták.

Szabó Éva ezzel összefüggésben úgy nyilatkozott az MTI-nek: "nekem ilyen beszédem biztos nem volt. Olyan elhangozhatott (...), hogy ilyen beszédtéma van az emberek között, de nekem ilyen témájú beszédem biztos, hogy nem volt". Mint mondta: frakcióülésen nem mondott ilyet, beszélgetésben, munkacsoportban lehetett szó arról, hogy egyes térségekben ez beszédtéma. Azt is mondta, hogy ő ezzel az újsággal nem is találkozott.

Korábban Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester országos visszhangot váltott ki azzal, hogy egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.

A mostani, a szocialista politikushoz kötődő nyilatkozat után Nyakó István azt mondta: Molnár Oszkár állítása rasszista, mivel egy etnikai kisebbséghez kötötte mondatait, és az állítólagos cselekvések helyét is behatárolta: Szendrőlád, és Lak roma anyáiról beszélt. Hozzátette, Veresné Szabó Éva mondatai nem kötődnek etnikai kisebbséghez, nem bélyegeznek meg etnikai csoportokat és a szövegkörnyezetből teljes egészében kiderül, hogy szavaiban az aggodalom és a segítő szándék dominál.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×