Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lendvai: A válság nem olyan, mint a kanyaró

Magyarországon és a világgazdaságban is modellkorrekcióra van szükség, hogy ne alakuljon ki egy újabb válság - mondta Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke.

"A világválság valószínűleg nem olyan, mint egy gyermekbetegség, mint egy kanyaró, ami után a gyerek jobban van, ugyanabban a ruhácskában, ugyanazon a játszótéren kezd el játszani, ugyanúgy, mint eddig" - mondta az MSZP elnöke.

Lendvai Ildikó hozzátette: ennek megvannak a tanulságai, ha nem akarjuk, hogy ugyanilyen csapdák nyíljanak a gazdaságban, hogy a történelem második világválsága után következzék egy harmadik, akkor meg kell nézni, mi az, amit meg kell változtatni.

A szocialista politikus szerint a változásnak egyaránt érintenie kell globális és magyarországi kérdéseket is, mert, mint mondta, a magyar modellnek megvoltak, megvannak a sajátos magyar betegségei, de vannak közös nyavalyái a világgazdasággal.

Hozzátette: "mi nem házalunk a rendszerváltás ködös ígéreteivel. Akik azt mondják, hogy rendszerváltás kell, általában rendszervisszaváltást akarnak." A rendszer három alappillérét - a többpárti demokráciát, a piacgazdaságot és az európai uniós együttműködést - a pártelnök szerint meg kell őrizni.

Kijelentette ugyanakkor, hogy a működési modell sok ponton csődöt mondott. Mindenhol újragondolják az állam szerepét, de a gazdaság szerkezetét is.

Magyarországon eddig a fő hajtóerő a privatizáció volt, de ez lezárult, már nincs mit privatizálni. Új motor kell, ami Lendvai Ildikó szerint a munkaerőben, a humántőkében van.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×