Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Indul a Géniusz Hálózat

Magyarország eddigi legnagyobb szabású tehetséggondozó kezdeményezését mutatta be a miniszterelnök az Apáczai Csere János Gimnáziumban. A Géniusz Hálózat országos szinten kívánja kiképezni a 35 év alatti tehetségek segítőit.

700 millió forintos uniós támogatással, 1,5 milliárd forintos összköltséggel indult el az Országos Tehetségsegítő Hálózat, amelynek legfőbb célja, hogy országszerte segítse a tehetséges diákok további fejlődését. Az uniós projekt bemutatóján Bajnai Gordon miniszterelnök elmondta, a válságban hangsúlyosan kell foglalkozni a kiemelkedő tudású fiatalokkal. "A tehetség mindenkinek a sajátja, de nagy tömegben közvagyon. Erre a célra válság idején is kell, hogy legyen forrásunk" - jelentette ki.

A kormányfő szerint ennek a befektetésnek 100/1000-szeresen meg kell térülnie. A Géniusz Hálózat kétéves program, és az 5-35 év közötti fiatalokkal foglalkozókat készítené fel - mondta Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, aki beszámolt arról, hogy a program első fázisában - idén és a jövő év elején - az egész Kárpát-medence tehetségtérképét fogják felrajzolni, felderítik azokat a helyeket, amelyek a tehetséges fiatalokat segítik. Ehhez kapcsolódik a tehetségpontok rendszere.

A szakemberek több ezer tanár, óvónő, civil önkéntes és szülő felkészítését vállalják. Eddig 159 intézmény jelentkezett olyan úgynevezett tehetségpontnak, ahol lehet foglalkozni a kiemelt képességű diákokkal.

A Fidesz szerint a Magyar Géniusz Programot is tartalmazó Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megítélt források aránya tavaly mindössze 34, míg a szerződéssel lekötött pénzösszegé 19 százalék volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×