Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Õszi nagytakarítás lesz országszerte a hétvégén

Õszi nagytakarítás lesz Magyarország 2050 településén szombaton.

A településeket csúfító hulladék eltakarítása az egyik célja az október 10-ére meghirdetett "Õszi Nagytakarításnak". Az akció másik célja az emberek szemléletének formálása, a lakosság környezettudatosságának növelése - hangoztatta Horváth Jenő, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSz) alelnöke a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón.

Az OPSz immár hagyományosnak mondható akciójában idén a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM), a Települési Önkormányzatok Szövetsége (TÖOSZ) és a Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) is részt vesz.

A program szervezői az ország 2050 településén mintegy 50 ezer önkéntest várnak, akiknek aktív segítségére számítanak tágabb környezetünknek a hulladéktól való megtisztításában. Az kezdeményezéshez a helyi polgárőr szervezeteken keresztül lehet csatlakozni.

Az akció a vidéki településeken kívül természetesen a fővárosra is kiterjed. Budapesten két helyszínen lesz nagytakarítás: az egyik ilyen helyszín a Moszkva tér lesz, ahol ismert személyiségek, közműcégek, továbbá a környezetvédelmet kiemelt fontosságú kérdésként kezelő cégek mutatnak jó példát, és rendbe teszik a város egyik legforgalmasabb és így a tisztaság szempontjából az egyik legelhanyagoltabb csomópontját.

A tér megtisztítása után színes programok, vetélkedők várják az esemény önkénteseit a Millenárison. A másik helyszín a 3-as metró kispesti végállomásánál található Kiserdő; a cél itt is ugyanaz, tiszta környezetet teremteni a senki földjeként kezelt, teleszemetelt területen - mondta el Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szóvivője.

Mindkét budapesti helyszínen déli 12 órakor kezdődik a FKF. Zrt. által második alkalommal megrendezett Nagy Város Takarítás keretein belül folyó őszi nagytakarítás.

A szervezők az eseményről fényképes beszámolókat is várnak, amelyek beküldői között 15 darab kerékpárt sorsolnak ki.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×