Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

H1N1: sok csepeli diák már tünetmentes

Tanítás nélküli munkanapot tartanak hétfőn abban a csepeli iskolában, ahol a múlt héten 110 diák és tanár betegedett meg, többen közülük új típusú influenzától. Sepsi Zsigmond, az oktatási központ vezetője az InfoRádiónak elmondta: terveik szerint kedden már lesz tanítás.

A csepeli ADU Oktatási Központ 110 megbetegedett diákja és tanára közül hét mintáját küldték be az ÁNTSZ-hez, ezek közül négyben azonosították az új influenza vírusát, ám erről hivatalos értesítést még nem kapott az intézmény vezetője.

Sepsi Zsigmond az InfoRádiónak elmondta: csütörtökön és pénteken minden tanulót hazaküldtek, ezért sem lehet tudni, hogy hányan találkoztak azokkal, akik biztosan a H1N1-es vírust hordozzák. Az intézmény vezetője azonban valószínűnek tartja, hogy nem sokan, hiszen amint a fertőzés felütötte a fejét, megkezdték a szülők és a gyerekek tájékoztatását.

A tanárok közül kilencen lázasodtak be múlt csütörtök óta, azt azonban nem tudta megmondani Sepsi Zsigmond, hogy közülük hánynak múltak el a tünetei. Az ugyanakkor biztos, hogy sok diák már tünetmentes.

A csepeli iskolában ezentúl jobban odafigyelnek a higiéniás szabályok betartására és betartatására, mint eddig, az iskolaorvos pedig folyamatosan szűri majd az influenzás tüneteket produkáló diákokat - közölte az ADU Oktatási Központ vezetője.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×