Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyeztet a kormányfő és Horváth Csaba a BKV helyzetéről

Az időpont-egyeztetések lezárultával, napokon belül áttekinti Bajnai Gordon miniszterelnök és a BKV-t szombat óta felügyelő szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a csődközelben lévő cég működésével, állami támogatásával összefüggő kérdéseket.

Horváth Csaba hétfőn az MTI-nek elmondta: először tárgyalási a munkamódszert tekintik át. Várhatóan a miniszterelnök kijelöli az ügy kormányzati szakértőit, felelőseit. A konkrét egyeztetések ugyanis mindkét oldalon szakértők bevonásával zajlanak majd.

A főpolgármester-helyettes közölte: ahhoz, hogy konkretizálni lehessen, hogy milyen nagyságrendű hitelhez kér állami garanciát a BKV, szükség van egyebek közt korrekt üzleti modellre és struktúrajavaslatra épp úgy, mint transzparens működési és ellenőrzési rendszerre. Bajnai Gordon már személyesen is jelezte, hogy kész segíteni a fővárosi közösségi közlekedés gondjain.

Konkrétumokat ezzel kapcsolatban a főpolgármester-helyettes a miniszterelnökkel való találkozóig nem kívánt elmondani.

A sajtóban folyamatosan megjelenő, furcsa BKV-szerződések - például a fénymásolók felméréséről szóló megbízás - kapcsán, amelyeket a 2007-től regnáló Antal Attila vezérigazgató kötött, a főpolgármester-helyettes leszögezte, hogy e hétvégéig felerészben megoszlott a városvezetésben a cégfelügyelet felelőssége az MSZP és az SZDSZ között.

Szombattól viszont az elődjénél, Hagyó Miklósnál nagyobb hatáskört kapott a BKV felügyeletében. A szerződésekkel kapcsolatban szeptember végéig lezáruló vizsgálatok alapján tesz majd javaslatot a szükséges változtatásra, a rendszerbeli hiányosságok kiküszöbölésére.

A főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére megjegyezte azt is, hogy a 4-es metróval kapcsolatos feladatokat nem vette át, az maradt Hagyó Miklósnál.

A BKV korábban jelezte, hogy 30 milliárd forint hitelt szeretne felvenni még ebben az évben. A cég adóssága jelenleg meghaladja a 80 milliárdot.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×