Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Meghalt egy 83 éves kerékpáros Győrött

A kórházban meghalt egy 83 éves férfi, aki kerékpárjával kihajtott a főútra vasárnap Győr határában, és az ott szabályosan közlekedő személyautóval ütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Az idős ember nem adta meg az elsőbbséget a főúton haladó kocsinak. Az ütközést nyomán súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba a kerékpárost, ahol egy óra múlva elhunyt - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A szerencsétlenül járt ember kilétére akkor derült fény, amikor felesége a rendőrségen bejelentette, hogy házastársa a szokásos napi kerékpározásból nem érkezett haza - tette hozzá Kálmán Gabriella.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×