Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Önbíráskodások - többen előzetes letartóztatásban

Több embert vettek őrizetbe a rendőrök önbíráskodás miatt és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket - közölte az országos rendőrfőkapitány a romák elleni támadások felderítésével összefüggésben roma és rendőri vezetők között tartott találkozó után.

Bencze József konkrét számokról sem a gyanúsítottak, sem az ügyek esetében nem beszélt, csak annyit mondott, hogy több megyében is fordultak elő ilyen esetek az elmúlt hónapokban.

Hozzátette: több eljárást kezdeményeznek önbíráskodás és közúti veszélyeztetés miatt.

Egy sajtóhírre reagálva közölte: nem tud róla, hogy már régóta figyelték volna a romák elleni támadások egyik gyanúsítottját, de ha történt volna is ilyen, az államtitkot képezne. Korábban a Magyar Televízió számolt be arról, hogy szélsőséges nézetei miatt évekig figyelte a titkosszolgálat a támadások egyik gyanúsítottját. A csatorna úgy tudja: a négy előzetes letartóztatásban lévő férfi közül a testvérpár egyik tagját 2004 óta figyelték, lehallgatták telefonbeszélgetéseit.

A gyanúsított megfigyelését két hónappal az első gyilkosság előtt fejezték be. A rendőrség a testvérpárt gyanúsítja mind a 9 bűncselekménnyel, a másik kettőt egy-egy támadással hozták összefüggésbe.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×