Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
322.01
bux:
145438.91
2026. október 16. péntek Gál

Lemondott a titoktartási díjról a BKV menedzsmentje

Vezérigazgatói kezdeményezésre eddig a BKV-nál dolgozó 18 felsővezetőből 15-en mondtak le önként a titoktartási díjukról; közben újabb belső vizsgálatok folynak a cégnél például arról, hogy mely szerződések voltak előnytelenek a vállalat számára - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója az Index hírportálnak adott interjúban.

A csütörtökön megjelent interjúban a cégvezér közölte: "saját titoktartási összegemről néhány hete egyoldalúan lemondtam, sőt a menedzsmentnél elértem, hogy ezt mindenki magára nézve szintén elfogadta. Ezeket a kétoldalú módosításokat már végrehajtottuk" - tette hozzá, azzal együtt, hogy a vezetők a titoktartási kötelezettség megtartása ellentételeként 2-4 havi átlagkeresetre voltak jogosultak.

A cégen belül zajló újabb vizsgálatokról Kocsis István azt közölte, hogy augusztus 28-ig meglesz a menedzserszerződésekre vonatkozó kimutatás 2003-tól mostanáig. A következő, a 10 millió feletti összegek kifizetését tartalmazó kimutatás szeptember 10-ig készül el. Szeptember 30-ig pedig készen lesz a komplett jelentés, mindarról, hogy melyik szerződés volt előnytelen a BKV-nak, s melyik nem.

A már kifizetett, nagy összegű végkielégítésekről a vezérigazgató azt mondta: "ahol megállapítható, hogy a kifizetések jogszerűtlenek vagy súlyosan előnytelenek voltak a BKV számára, a pénzt visszaköveteljük".

Kocsis István szerint van lehetőség - pályázati úton - pénzt szerezni a 3-as metró meghosszabbítására: az észak-déli metróvonal mindkét irányban történő meghosszabbítását vizsgálja a cég. A Ferihegyi meghosszabbítás mintegy 9 kilométer új pálya építését jelentené. "Vizsgáljuk a káposztásmegyeri lakótelep felé történő meghosszabbítás lehetőségét is, ez egy burkolat alatti és négy felszíni állomás megépítését tartalmazza" - közölte a vállalat vezérigazgatója.

Szólt arról is, hogy a jövőben egy program keretei között elindulhat néhány gázüzemű buszjárat a fővárosban. Az erről szóló együttműködési megállapodást már megkötötték a Főgázzal, amely finanszírozná néhány gáztöltő állomás megépítését.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×