Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Több milliós kártérítést követelnek a hamisan vádolt romák

Kártérítést kérnek azok a roma fiatalok, akiket korábban a Tarnabodon történt Molotov koktélos támadás miatt tartóztattak le, és tartottak fogva 11 hónapig. Magyar Elemér ügyvéd, aki a három fiatal közül kettőnek látja el a védelmét, az InfoRádiónak azt mondta: a bíróságon súlyosbító körülmény a roma származás.

Több millió forintos kártérítést kérnek azok a roma fiatalok, akiket a tarnabodi támadás miatt tartóztatott le és tartott őrizetben 11 hónapig a rendőrség - mondta az InfoRádiónak Magyar Elemér, aki a három korábbi gyanúsított közül kettőnek az ügyvédje. Hozzátette azonban, hogy a kártalanításról még nincs végleges megállapodás, mert még az eljárást megszüntető határozatot sem kapták meg.

Komolytalan és "sovány" bizonyítékok alapján gondolta úgy a rendőrség, hogy ők az elkövetők - hangsúlyozta a védő, aki szerint az, hogy a három letartóztatott roma származású, tovább súlyosbította a helyzetüket, hiszen a romák esetében további bizonyítékot jelenthet származásuk.

Magyar Elemér szerint a legfőbb bizonyíték a három fiatal ellen az volt, hogy lőport találtak a ruhájukon, ám az ügyvéd úgy véli: egyáltalán nem biztos, hogy az anyag valóban lőpor volt, de ha mégis, akkor az a kommandósokról is átkerülhetett a letartóztatottakra.

Hozzátette: a védencei elleni másik bizonyíték sem állja meg a helyét. A védett tanú ugyanis később visszavonta vallomását, miszerint a gyanúsítottak az ablakai előtt beszéltek a romák elleni gyilkosságokról.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×