Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szeptemberben emelhetnek vádat a Cozma-ügyben

Szeptemberben emelhetnek vádat Marian Cozma meggyilkolása ügyében - mondta az InfoRádiónak a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Jelenleg kilenc gyanúsítottja van az ügynek, a rendőrség szerint hárman voltak jelen a kézilabdázó megkéselésénél.

Szeptember végén lehet vádemelési javaslattal átadni az ügyészségnek Marian Cozma meggyilkolásának ügyét - mondta az InfoRádiónak Váradi Piroska, Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Emlékeztetett: a román válogatott kézilabdázó februári meggyilkolásának kilenc gyanúsítottja van, közülük nyolcan előzetesben.

A rendőrségnek sikerült rekonstruálnia, hogy mi történt a Patrióta Lokálban és a bár előtt február 8-án, így bizonyítani tudják, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát, és ki volt a másik két ember, aki segített nekik - közölte a szóvivő.

Váradi Piroska hozzátette: az élet ellenes bűncselekménnyel gyanúsított öt ember mellett ketten megalapozottan gyanúsíthatók bűnpártolással, ketten pedig csoportosan elkövetett garázdássággal.

A szóvivő közölte: az ügyben hátravan még a szembesítés, ha a vallomások között ellentmondást találnak, valamint más szakértői vélemények bekérése, illetve azok kiegészítése, pontosítása.

Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg az egyik veszprémi lokál előtt. A segítségére siető sporttársai - Zarko Sesum szerb, Ivan Pesic, horvát válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém játékosai - életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket és hosszabb időn át kórházi kezelésre szorultak.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×