Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egy 79 éves férfit oltottak be először az új vakcinával

Egy veszprémi és egy pilisvörösvári háziorvosi rendelőben pénteken megkezdték az új influenza elleni oltóanyag tesztelését; elsőként egy 79 éves budapesti férfi kapta meg a védőoltást - közölte Tamás Ferenc pilisvörösvári orvos az MTI-vel.

A háziorvos, aki pénteken 31 felnőttnek adta be a pilisborosjenői Omninvest Kft. gyártotta vakcinát, elmondta, hogy a tervek szerint Veszprémben és Pilisvörösváron 100-100 önkéntest oltanak be augusztus 20-ig. Az oltóanyagot 18 és 60 év közötti, illetve 60 év feletti önkénteseken tesztelik, akik között a helyieken kívül más településekről érkezőket, illetve budapestieket és Pest megye északi részén lakókat is találni - tette hozzá.

Tamás Ferenc tájékoztatása szerint nem kaphatja meg a tesztoltást az, akit az elmúlt fél évben szezonális influenza ellen már beoltottak, de a pszichiátriai betegségben szenvedőket is visszautasítják. Kizáró ok továbbá néhány betegség, illetve bizonyos gyógyszerek szedése, és egyelőre a 18 év alattiakat se fogadják.

A háziorvos elmondta: arra számítanak, hogy a teszt-oltáson átesetteknél esetleg jelentkező mellékhatások legfeljebb lokális izomérzékenységre korlátozódnak majd, ugyanúgy, mint a hagyományos influenza oltás után.

Mindenesetre az oltást követő 1-3 napon telefonon érdeklődnek az önkéntesek hogylétéről, majd 21-28 napon belül kontrollra, illetve vérvizsgálatra hívják vissza őket. Ekkor derül ki, hogy a páciensek szervezetében kialakult-e a H1N1 elleni védettség, amit a független laboratóriumokba eljuttatott véreredmények alapján többszörösen is ellenőriznek. Ha mindent rendben találnak, akkor megkezdődhet a gyermekek tesztelése, szülői engedélyhez kötve - közölte.

A háziorvos, aki egyben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem családorvosi tanszékének helyettes vezetője elmondta, hogy Pilisvörösvári rendelőjében 130-an jelezték, szívesen lennének önkéntesek. Az a 79 éves, a főváros XI. kerületében lakó férfi aki legelsőként kapta meg a vakcinát, "kinyomozta" az oltás helyszínét, majd saját térképét követve indult el Pilisvörösvárra.

Székely Tamás egészségügyi miniszter augusztus 5-én jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében összesen hatmillió vakcinát fognak beszerezni, ebből az Egészségügyi Világszervezet (WHO), továbbá az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) útmutatásainak megfelelően a lakosság 40 százaléka oltható be.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×