Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.41
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Demszky Gábor elégedett

Demszky Gábor főpolgármester a békés budapestiek nevében megelégedéssel fogadta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem engedélyezte a szombatra tervezett, Rudolf Hess "háborús bűnösre emlékező náci felvonulást".

A főpolgármester erről Tóth Gábor Budapest rendőrfőkapitányának írt nyílt levelében írt. Ebben Demszky Gábor tájékoztatást kért a főkapitánytól, hogy a rendőrség értesülései szerint várhatóak-e nem engedélyezett "fasiszta demonstrációk" a hét végén Budapesten, és ha igen, milyen eszközökkel készülnek ezek megakadályozására, a közrend védelmére.

A főpolgármester úgy fogalmazott: a rendőrség sajtóban megjelent indoklása - amely szerint a közlekedés akadályozása miatt nem engedélyezik a rendezvényt - nem szerencsés. Mint írta: nem elegendő ez az indoklás ahhoz, hogy igazolja: "a demokratikus állam nevében fellépő rendőrségnek joga és kötelessége betiltani a nyílt náci szervezkedést Budapest utcáin".

Álláspontja szerint ezzel azt üzenik a magyar és külföldi szélsőségeseknek, hogy az állam gyenge, és a demokráciát védő törvények kijátszhatók. Hozzátette: szerinte a magyar és nemzetközi jog elég érvet ad ahhoz, hogy egy "nyíltan fasiszta rendezvényt annak lényege, azaz fasiszta mivolta miatt ne engedélyezzenek".

Emiatt Demszky Gábor azt is kérte Tóth Gábortól, hogy tájékoztassa őt a BRFK jogértelmezéséről a felvonulás betiltása kapcsán, egyúttal "minden segítséget" felajánlott a rendőrségnek.

A főpolgármester levelében kitért arra is: meggyőződése, hogy egy Hitler helyettesére emlékező felvonulás előre tudhatóan csakis fasiszta rendezvény lehet, ezt pedig egyértelműen tiltják azok a nemzetközi szerződések, amelyeket Magyarország is elfogadott.

A rendőrség csütörtökön tájékoztatott arról, hogy megtiltotta a tizedik, a szombatra tervezett "Béke mártírja" emlékmenet ügyében bejelentett rendezvény megtartását is. Az emlékmenetet sajtóhírek szerint Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front elnevezésű magyar nemzetiszocialista tömörülés szervezte.

A rendőrség korábban már megtiltotta kilenc hasonló témájú rendezvény megtartását, most a tizedik bejelentést is elutasította, a többihez hasonlóan "a gyülekezési jogról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×