Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
324.23
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Javul a kislétai lány állapota

Az orvosai szerint túl van a közvetlen életveszélyen a kislétai lány, akit múlt hétfőn ért támadás édesanyjával együtt otthonukban - mondta Sólyom László köztársasági elnök szerdán Nyíregyházán, miután Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal meglátogatta a sérültet a Jósa András Oktató Kórház gyermekintenzív osztályán.

Az államfő hozzátette: az erős akaratú, talpraesett, 13 éves kislány a látogatás során meggyőzte arról, hogy meg akar gyógyulni, s ennek nagy jelentősége lehet a további orvosi kezelések szempontjából.

Sólyom László hangsúlyozta, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosával együtt a továbbiakban is figyelemmel kísérik majd a "lány sorsát". Minden segítséget igyekeznek megadni számára a tragédia feldolgozásához, a gyógyuláshoz és további életének alakításához.

A köztársasági elnök a látogatást követő rövid sajtónyilatkozatában kitért arra, hogy a kórházban találkozott és megbeszélést folytatott a kislány nagymamájával és nagynénjével is. Biztosítékot kapott tőlük arra, hogy az egyedül maradt kislány - édesapja korábban meghalt, édesanyja egyedül nevelte - minden támogatást megkap tőlük.

Az államfő megemlítette: a lány szeretne továbbtanulni az általános iskola befejezése után, s ebben is segítségre számíthat majd.

Kállai Ernő ombudsman a sajtó munkatársai előtt külön köszönetét fejezte ki Sólyom Lászlónak a kislétai tragédia után tett megnyilatkozásaiért, intézkedéseiért és a támadás sérültjének kórházi felkereséséért.

Kiemelte: "az államfő hozzáállása irányt mutat a társadalom számára, hogy miként kell viszonyulni egy ilyen esetekhez". Az országgyűlési biztos szerint rendkívül fontos, hogy a társadalom minden tagja hasonlóan érezzen és tegyen, mint a köztársasági elnök, s határozottan lépjen fel az etnikai indíttatású támadások ellen.

Az ombudsman az orvosoktól kapott információ alapján nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogy a kislánynak meddig kell még a gyógyintézetben maradnia és lesz-e szükség további műtétekre.

A kezelőorvosok egyébként a kislány hozzátartozóinak kérésére és tiltására nem adnak tájékoztatást a további kezelési módokról, s azok várható időtartamáról.

Kállai Ernő - szintén kérdésre válaszolva - elmondta még: a kislány védelméről továbbra is a rendőrség gondoskodik, a kórházi ápolás befejezése után ugyancsak a rendőrség feladata lesz a személyi védelem.

A kisebbségi biztos a kórházi látogatást követően azt mondta: ez a sokadik gyilkosság "pszichikai határ", mindenkit rádöbbent arra, hogy ez az ügy "nem cigánykérdés", hanem az egész ország biztonságát veszélyezteti.

Közlése szerint a köztársasági elnök könyveket, ő pedig ajándékcsomagot vitt a kislánynak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán augusztus 3-ára virradó éjjel érte támadás a családot: a 45 éves nő a sörétes fegyverből leadott lövésektől a helyszínen meghalt, lányát súlyos sérüléssel szállították a nyíregyházi kórházba. Az asszonyt pénteken temették el a kislétai temetőben.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×