Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Felkészül a kormány az új influenzára

A kabinet elfogadta az új típusú influenzára való kormányzati felkészülés szervezetei kereteit rögzítő határozatot - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

Az új típusú influenzával kapcsolatos a kormányzati feladatok összehangolásáért az egészségügyi miniszter felel, munkáját pedig egy általa vezetett tárcaközi bizottság fogja segíteni. A bizottság a pandémiás terv végrehajtását, illetve az abba foglalt intézkedéseknek a koordinálását hivatott elvégezni - mondta Budai Bernadett a határozatról szóló kormányrendeletet ismertetve.

A kormányszóvivő hozzátette: a bizottság tagjait a földművelésügyi és vidékfejlesztési, az igazságügyi és rendészeti, az önkormányzati miniszter, illetve a nemzetbiztonságért felelős tárca nélküli miniszter jelöli ki. Csak olyan személyt lehet jelölni, aki állami vezető, vagy vezetői megbízással rendelkező köztisztviselő vagy hivatásos állományban van.

A bizottságnak tagjai azok is, akiket az országos főállatorvos, az országos rendőrfőkapitány, a országos tisztifőorvos, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság főigazgatója, valamint az országos mentőszolgálat főigazgatója kijelöl - mondta a szóvivő.

Budai Bernadett hangsúlyozta: ha a jövőben nem lesz elegendő a vírus elleni hatékony védekezéshez a tárcák munkájának összehangolása, akkor az egészségügyi miniszter operatív törzset működtet, amely ügyeleti szolgálatot tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×