Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A BKV-balhék miatt mondatná le Hagyót a Fidesz

Mintegy százmillió forint megfizetésére kötelezte az elsőfokú munkaügyi bíróság a BKV-t, amiért rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül küldték el a cégtől Szalai László kabinetigazgatót - írta a Magyar Nemzet. A Fidesz közben lemondásra szólította fel Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettest.

Szalai Lászlónak - közös megegyezés esetén - mintegy 60 millió forint végkielégítés járt volna a munkaszerződése értelmében. A kabinetigazgató tavalyi felmondását az a Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgató írta alá, aki a korábbi, kiugróan magas végkielégítésekről is döntött.

Korábban a BKV kommunikációs igazgatója az InfoRádióban azt mondta: minden végkielégítést átnéznek a BKV-nál két és fél évre visszamenőleg, és átvizsgálják a bérezési és jutalmazási rendszert is. Székelyné Pásztor Erzsébet közölte: a társaság vezérigazgatója azután döntött így, hogy több vezető kiugróan magas végkielégítéssel távozott a cégtől.

Botrányok

Korábban a Magyar Nemzet című lap számolt be arról, hogy Bosnyák Gyula, a BKV korábbi stratégiai igazgatója egyévnyi munkaviszony után csaknem 40 millió forintos végkielégítéssel távozott a cégtől.

A hét elején Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató hagyta ott a társaságot, miután az újság megírta, hogy 100 millió forintos végkielégítésének kifizetése után is a BKV-nál maradhatott havi több millió forintos fizetésért.

Hagyó mondjon le

A Fidesz azt közölte: azonnal fel kellene menteni Balogh Zsoltot, a BKV általános vezérigazgató-helyettesét, és Székely Gábort, a felügyelőbizottság elnökét.

A legnagyobb ellenzéki párt emellett Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes azonnali lemondását is követeli. Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja azt mondta: 2006 óta vannak pénzügyi botrányok a cégnél, azóta, hogy Hagyó felügyeli a közlekedési vállalatot.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×