Infostart.hu
eur:
385.02
usd:
331.95
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

A Fidesz nem ért egyet a nagykövetségek számának csökkentésével

Kevesebb mint 80-ra csökkentené a nagykövetségek számát a Külügyminisztérium; a Fidesz ellenzi az elképzelést. A korábban jelzett 3 és fél százalék helyett 6,7 százalékos GDP-csökkenésre számít az idén a jegybank. Budapesten végleges helyére került a Füvészkertben az ausztráliai sárkányfenyő. A nap hírösszefoglalója.

A Külügyminisztérium tervei szerint kevesebb mint nyolcvan országban maradna nagykövetsége Magyarországnak. A tárca vezetője azt mondta: a diplomáciai hálózat karcsúsításától évi kétmilliárd forintos megtakarítást remélnek. Balázs Péter közölte: a konzulátusok közül 10-12 maradna, a nemzetközi szervezetek mellett pedig a tervek szerint hét magyar képviselet működne. A külügyminiszter azt mondta: a külszolgálati dolgozók fizetését 5 és fél százalékkal akarják csökkenteni, és a takarékossági csomag részeként a külföldi ingatlanok egy részét is értékesítenék, amiből 8-10 milliárd forintos egyszeri bevételt remélnek. A Fidesz szerint nincs szükség diplomáciai képviseletek bezárására. Németh Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: a külképviseleti rendszer segíthet a gazdasági válság megoldásában, emellett a tervezett intézkedés komolyan veszélyezteti a nemzet- és a térségpolitikát is.

Két rendelkezés kivételével megfelelőnek találta a gépjárművet üzemben tartók objektív felelősségét szabályozó törvényt az Alkotmánybíróság. A testület sajtófőnöke elmondta: mások életének védelme és a közúti közlekedés rendjének megóvása alkotmányosan indokolja azt, hogy a kiemelt jogsértésekért az üzemben tartót teszik felelőssé. Sereg András hangsúlyozta: azt az alaptörvénnyel ellentétesnek találták, hogy a jogszabály értelmében abban az esetben is az üzemben tartó köteles bírságot fizetni, ha ismert, hogy ki használta a gépjárművet, de a bírságot tőle nem lehet behajtani. Hozzátette: az is alkotmányellenes, hogy az üzemben tartó nem értesül a közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárásról, és csak a határozat kézbesítésétől kezdve élhet jogaival.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a korábban jelzett 3 és fél százalék helyett az idén 6,7 százalékkal esik vissza a GDP; a jegybank jövőre 0,9 százalékos csökkenést vár. Az infláció 2009-ben az előzőleg becsült 3,7 százalék helyett 4 és fél százalék lesz, jövőre várhatóan 4,3 százalék körül alakul. A jegybank inflációs jelentése alapján a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökken: az idén 3,6 milliárd, jövőre 3 és fél milliárd euró lesz a tavalyi 8,9 milliárd után. A friss jelentés először ad GDP-prognózist 2011-re; akkorra az MNB 3,4 százalékos növekedést vár. Az idén a háztartások fogyasztása várhatóan 8 százalékkal esik vissza, a beruházások 10,3 százalékkal csökkennek. A bruttó átlagkereset 0,3 százalékkal, a lakosság reáljövedelme 4,3 százalékkal csökken.

További három évig támogatja a nevét viselő kutatói ösztöndíjakat Charles Simonyi; a magyar származású amerikai üzletember a programokhoz újabb 30 millió forintot biztosított. Az erről szóló szerződést a Magyar Tudományos Akadémián írták alá. A tudós testület elnöke úgy fogalmazott: a Charles Simonyi kutatói ösztöndíj arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudománynak szüksége van támogatásra. Pálinkás József hozzátette: az ösztöndíjnak szimbolikus jelentősége is van; megmutatja a fiataloknak, hogy a tudományos pálya a sikerek mellett anyagi lehetőségeket is kínál. A Charles Simonyit képviselő Szekeres Zsolt, az Amerikai Magyar Koalíció kincstárnoka elmondta: az üzletember a most aláírt 3 éves szerződés lejárta után is folyósítja majd a támogatást.

Rómában közös munkabizottság létrehozásáról állapodott meg az olasz kormányfővel a Fidesz elnöke. Az ellenzéki párt szóvivője elmondta: Silvio Berlusconi - aki az olasz Szabadság Népe párt vezetője is - és Orbán Viktor egyezsége alapján a közös testület feladata lesz a két ország együttműködésének előkészítése a megújuló energiák kutatásának és felhasználásának területén. Szijjártó Péter közölte: a Fidesz és a Szabadság Népe párt is különös figyelmet fordít a szénhidrogén-korszak utáni energiafelhasználásra, hiszen - álláspontjuk szerint - ez a válságból való kilábalás egyik alapja. A két vezető megerősítette, hogy pártjaik az adócsökkentést, a munkahelyteremtést, valamint a kis- és közepes vállalkozások támogatását tartják a válságkezelés legfontosabb eszközének.

Berlinben újabb, 2009-re vonatkozó pótköltségvetést hagyott jóvá a német kormány. A büdzsében több milliárd eurós hitelfelvétel szerepel a válság miatt, így az államadósság 47,6 milliárd euróra emelkedik. Németországban utoljára 1996-ban volt ilyen magas a deficit, az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciós kormány pedig 2005 novemberében azzal az ígérettel lépett hivatalba, hogy 2011-re - az új adósságokat nézve - nullszaldóssá teszi a költségvetést. Berlinnek most főként az adóbevételek drámai csökkenése és az emelkedő munkanélküliséggel összefüggő támogatások okoznak pénzügyi problémát.

Budapesten végleges helyére került a Füvészkertben a sárkányfenyő; a Wollemia nobilis-t a Pálmaház mellett tekinthetik meg az érdeklődők. A sárkányfenyőt a botanikusok kihalt növénynek hitték; a legrégebbi fosszília 91 millió évvel ezelőttről származott. 1994-ben egy ausztrál természetvédelmi őr a Sydneytől 200 kilométerre lévő Wollemi Nemzeti Park egyik keskeny szurdokában megtalálta a fa élő példányait. A Wollemia nobilis a Magyarországon szobafenyőként ismert dísznövény közeli rokona; a Füvészkertben lévő példány 2006-ban adományként került a fővárosba.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×