Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gyurcsány: "Egyetlen feltétel sem adott a leváltásomhoz"

A leváltásához szükséges egyetlen feltétel sem adott - vélte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Narancs című hetilap csütörtökön utcára került számában megjelent interjúban.

Gyurcsány Ferenc szerint leváltásához több feltételnek kellene egyszerre teljesülnie. Mint mondta, alternatív politikára lenne szükség, a szocialista párton belül szervezett erőnek kellene képviselnie ezt a politikát, szükség lenne egy vagy több vezetőre és végül olyan támogatottságra, amely elegendő lenne a szocialista párt kongresszusának összehívásához, ahol a rivális kihívást intéz a miniszterelnökkel szemben.

"Szerintem a négy feltételből ma egy sincs meg" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi helyzet nem állítható párhuzamba azzal, ami 2004-ben az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter távozásához vezetett.

Egyrészt Medgyessy Pétert alapvetően az a kritika érte, hogy minden áll, semmi sem történik; nem azt vetették a szemére, hogy túl sok radikális reformmal terheli meg az országot.

Másrészt Medgyessy Péter nem váltották le: ő egy fogyatkozó támogatottságú szituációban kormányátalakítással próbált új helyzetet teremteni, de közben fölösleges konfliktusokat vállalt. Majd, hogy a maga javára billentse a helyzetet, lényegében felajánlotta a lemondását. "Ez egy nem kikényszerített hiba volt" - érvelt Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök szerint valóban nagy nyomás alatt van a kormány abban az értelemben, hogy a radikális változtatásokra csak négy éve van, és nagyon vegyes a társadalmi elit támogatása is, de politikai értelemben nincs repedés az MSZP-ben, az elmúlt két-három hónap koalíciós vitáinak egy része abból származott, hogy átalakult a Szabad Demokraták Szövetségének vezetése, az új vezetés pedig új identitást formál magának.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy véleménye szerint az egészségügy biztosítási oldalának átalakításáról folytatott vitában most az SZDSZ követte el ugyanazt a hibát, mint az MSZP 2005-ben, az államfő megválasztása előtt: a nyilvánosság előtt, a kormánykoalíción kívül "akarta megnyerni a meccset".

"Pedig hiába rendez valaki akár naponta konferenciát a több-biztosítós modell nagyszerűségéről, ha az Országgyűlésben nincs legalább 194 szavazat az elképzelés támogatására" - mondta.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×