Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Ismét a Vasas szerzett előnyt

A Vasas 7-6-ra nyert a Honvéd ellen a Kőér utcai uszodában a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén. A párharc az egyik csapat harmadik sikeréig tart.

A címvédő alakulat úgy vághatott neki a 2006/2007-es ob I-es idényt lezáró döntős sorozatnak, hogy a 2002 óta ismétlődő Vasas elleni párviadal mindegyikét megnyerte, és 2001-től sorozatban kiharcolt hat bajnoki elsősége után most a hetediket is begyűjtheti.

A másik oldalon pedig éppen az adhatott plusz motivációt, hogy sem ebben az évtizedben, sem a kilencvenes években nem jött össze a bajnoki cím, hátha most végre igen - 1989 után először...

Az alapszakasz első helyezettjeként a Honvéd lehetett a házigazda, és szívélyes vendéglátónak bizonyult a Kőér utcai ütközet elején, mert két kapott ellenében csak egyetlen gólt lőtt, igaz, a hátrányos helyzethez Benedek Tibor is kellett, aki büntetőt rontott.

Az egyaránt emberelőnyből - a Varga-fivérek, illetve Benedek révén - született találatok után 1-3-nál megúszás végén Székely Bulcsú volt eredményes először teljes létszámnál, de a duplázó ex-honvédos Tóth Márton visszaállította a kétgólos vendégelőnyt (2-4).

A félidőre mégis minimális lett a különbség Szívós Mártonnak köszönhetően (3-4).

A harmadik játékrész a nagyon feszes, kőkemény védekezés illusztrációja volt, csupán egy-egy alkalommal (Steinmetz Barnabás, illetve Bárány Attila célzott pontosan) inogtak meg a hátsó vonalak, a színvonal azonban hagyott kívánnivalót maga után. A kölcsönös kihagyásokat ugyanakkor ellensúlyozták az izgalmak.

A befejező nyolc percben 1-1 után először volt megint egyenlő - Szivós remek megoldással alakította 5-5-re az állást -, ám Steinmetz és Varga Dániel biztosította a Vasas-győzelmet, Szívós szépségdíjas találata (6-7) nem változtatott a lényegen: nyert az angyalföldi legénység, és előnyből várhatja a kedd esti folytatást - immár hazai közönség előtt, a Komjádi uszodában.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×