eur:
395.34
usd:
356.61
bux:
72340.83
2024. szeptember 13. péntek Kornél

Varga László lett a SZEF elnöke

Varga Lászlót választották a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnökéül az érdekvédelmi szervezet pénteki kongresszusán; az új elnök a harmadik fordulóban kapta meg a szükséges szavazatszámot.

A körülbelül 700 ezer közszolgálati dolgozót képviselő szakszervezeti szövetséget 12 évig a most leköszönő Szabó Endre vezette.

Eredetileg az elnöki tisztért indult Cser Ágnes korábbi alelnök, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is, de a kongresszuson visszalépett.

A küldöttek ezt követően Fehér József szintén korábbi alelnök, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára, Lázár András ügyvivő, a Postai és Hírközlési dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Szöllősi Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének korábbi főtitkára, a kongresszuson a pedagógusok Békés megyei küldötte, Varga László korábbi alelnök, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke közül választhatták meg a SZEF elnökét.

A kongresszus elfogadta a szakszervezeti szövetség következő évekre szóló programját is. Ebben egyebek között kimondják, hogy követelik a kormányzattól az államháztartási reform tartalmi, szervezeti és pénzügyi elemeinek teljes körű kidolgozását, annak egyeztetését a szociális partnerekkel, a szakmai és tudományos képviselőkkel.

Címlapról ajánljuk

Ausztriában máris itt a tél - kép, videó

Néhány napja még a hónapok óta tartó tűrhetetlen kánikula miatt szomjaztunk egy kis enyhülést, nyugati szomszédunkban talán nem is sejtették, milyen gyorsan és extrém módon teljesülnek a vágyak...
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.13. péntek, 18:00
Rasovszky Kristóf
olimpiai bajnok nyíltvízi úszó
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 13. 05:00
×
×
×
×