Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bencze: "Egy merőben más rendőrséget kell felépíteni"

Az új országos rendőrfőkapitány fontosnak tartja a lakosság bizalmának visszaszerzését. Bencze József azt ígéri, szigorú és következetes lesz a kollégáival is. Az InfoRádiónak elmondta, hogy személyi és szervezeti változásokat is tervez, és budapesti főkapitánynak csak olyan embert tud elképzelni, aki keményen dolgozik. Bencze József hozzátette: egy merőben más rendőrséget kell felépíteni, és ezt nem lehet a toldozgatással-foldozgatással megoldani. Az országos rendőrfőkapitány kiemelte: jelentős teljesítmény volt a barátnőjének általa megítélt jutalmak mögött, és mindkét esetben egy csapat tagjaként ismerte el a munkáját.

Mivel kezdte munkáját országos rendőr-főkapitányként?

Találkoztam a főkapitányokkal, illetve közvetlen munkatársaimmal, meghatároztam azonnali feladatokat, elrendeltem több vizsgálatot, illetve ellenőrzést. Az állomány személyes megnyugtatását kértem tőlük. Elrendeltem olyan szemléket, amelyeket fontosnak tartok. Azt kértem a főkapitányoktól, hogy haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a védelmi szolgálat illetékes vezetőjével, és konzultáljanak a folyamatban lévő ügyekről, amelyekben a rendőrök érintettsége felmerülhet. Kértem továbbá, hogy amennyiben lehetőségük van, akkor gyorsítsuk meg az eljárást, illetve ha személyzeti intézkedést kell tenni, azt haladéktalanul tegyük meg. Megfogalmaztam, hogy a kisebb súlyú szabálysértések esetében lehetőleg udvarias figyelmeztetéssel kezeljék az állampolgárokat. Nem szeretnék bokrok és műtárgyak mögé bújt traffipaxolókat látni, traffipaxolókat viszont igen, azokon az útszakaszokon, ahol a legnagyobb a baleseti arány. Több lábon álló korrupciókezelési intézkedési tervet fogok kiadni, amely az azonnali intézkedéseken túl stratégiát is tartalmaz.

Ezekkel az intézkedésekkel a lakosság bizalmát kívánják visszaszerezni?

Mindenképpen. Azt gondolom, hogy a rendőrök nagy többsége tisztességesen dolgozik. Azt is kértem a főkapitányoktól, hogy keressék meg az önkormányzatok vezetőit, és ha nem volt betervezve az illetékes rendőri szervek beszámoltatása, kérjék, hogy tűzzék napirendre, vegyenek részt az üléseken, jelenjenek meg a helyi sajtóban is, és mondják el, hogy mi történt a rendőrség háza táján. A megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, mert nem biztos, hogy a bűncselekményekkel való riogatás az egyedüli üdvös megoldás.

Zéró toleranciáról beszélt a beiktatásán. Szigorú, kemény rendőri vezető lesz? Vasprefektus lesz ön is?

Ez a cím már foglalt, de az biztos, hogy szigorú leszek és következetes. Nekem ugyanolyan nagy bűn, ha a rendőr mondjuk ellopja az áldozat értékeit, korrumpálható, vagy más bűncselekményt követ el, mintha a pap kimegy az oltár elé és az Istent káromolja. Ilyennek nincs helye a testületben.Milyen szervezeti és személyi változásokat tervez?

Bejelentettem a parancsnokoknak, hogy a miniszternek javaslatot teszek az új budapesti rendőrfőkapitány és a Rebisz vezetőjének személyére. A szervezeti változások körébe tartozik, hogy a megelőzési területet fel kell állítani az ORFK-n és a megyei főkapitányságokon belül is. Tájékoztatást kértem a főkapitányoktól és a szakmai területek vezetőitől, és ezek áttekintése után július elején fogom nyilvánosságra hozni a tervezett változásokat és az esetleges személycseréket. Nem állhat le a rendőrség és a határőrség integrációja, ugyanis jövő év január elsejével a két szervezetnek olyan módon kell egybeolvadnia, hogy megfeleljen a schengeni elvárásoknak, és egy hatékonyabb, modernebb, szervezetében is átgondolt és a jövő feladataira reagálni képes szervezet jöjjön létre.

Mikor lesz budapesti rendőrfőkapitány, illetve kit javasolt rendőrfőkapitánynak?

Azt nem tudom megmondani, hogy mikor lesz. A javaslatomat meg fogom tenni, de ez egyelőre maradjon az én titkom.

Milyen rendőri vezetőt tud elképzelni a BRFK élén?

Budapest az egy speciális része a magyar rendőrségnek. Olyan vezetőre van szükség, aki ismeri Budapestet, a BRFK-t, és ezeket a viszonyokat, továbbá képes sokat és keményen dolgozni.Miért vállalta el az országos rendőr-főkapitányi posztot?

Ilyen kihívás előtt a magyar rendőrség az elmúlt időszakban még nem állt. Egy merőben más rendőrséget kell felépíteni uniós tagként és a schengeni tagságunkból adódóan, és ezt nem lehet a korábbi toldozgatással-foldozgatással megoldani. A két szerv, a határőrség és a rendőrség integrációja olyan feladat, ami nem minden évtizedben jelentkezik, ez egy nagy kihívás. Nem én jelentkeztem a posztra, de örömmel vállalom a feladatot, hiszen a jelenlegi rendőri vezetés döntő többségével nagyon jó munkakapcsolatban vagyok.

Ön több alkalommal, mikor még a Vám- és Pénzügyőrségnél volt, jutalmat osztott barátnőjének.

2006-ben két alkalommal kapott jutalmat a mostani élettársam, aki akkor a Vám- és Pénzügyőrségnél dolgozott. Abban az évben 131 embernek adtam jutalmat. Egy egyéni kimagasló eredményt, vagy egy csapat, egy szervezet munkateljesítményét szoktam ily módon honorálni. A mostani élettársam mindkét esetben egy csapat tagjaként kapott jutalmat. 26 kollégámnak adtam jutalmat kettő vagy több alkalommal az elmúlt évben, tehát nem egy fehér hollóról van szó. A mi kapcsolatunkban megkerestük azt a megoldást, hogy ne dolgozzunk együtt. Nemcsak a magyar Vám- és Pénzügyőrségnél, hanem más szervezetnél is sok élettársi, illetve házastársi kapcsolatban lévő személy dolgozik. Végig kell gondolni, hogy ez jó-e. Mi úgy döntöttünk, hogy nem jó, tehát ő elment onnan, már tizenegy hónapja nincs a testületnél. Én vállaltam a jutalmazásaimat minden alkalommal a szakmai nyilvánosság előtt. Nem valami susmus módon dugtam a hátsó szobában senkinek a zsebébe a jutalmat, hanem büszkén vállalva és az állomány elé példaként állítva minden megjutalmazott kollégámat, mert jelentős munkateljesítmény volt a jutalmazás mögött.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×