eur:
389.49
usd:
362.45
bux:
68671.78
2024. május 8. szerda Mihály

Kóka optimista: épülnek a sztrádák

Az év második felére a gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza meghaladja az ezer kilométert - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter Dunaújvárosban.

Kóka János elmondta, hogy tavaly és az idén 270 kilométernyi új gyorsforgalmi út épült, illetve épül Magyarországon.

A gazdasági és közlekedési miniszter tárgyalt a térség nagybefektetőivel - többek között a Dunaferr és a Hankook vezetőivel -, megtekintette a júliusban átadásra kerülő új Duna-hidat, és beszámolt az M6-os autópálya továbbépítésének tervezett üteméről.

Ez utóbbival összefüggésben Kóka János kijelentette, hogy a Dunaújváros és Szekszárd közötti 62 kilométeres szakaszt 2010 első felében adnák át.

Ugyanekkor várható a Szekszárd-Bóly közötti 49 kilométeres és az M60-as, Bóly és Pécs közötti 30 kilométeres szakasznak is az átadása.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×