eur:
394.44
usd:
370.23
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Török Gábor: Gyurcsánynak nem a népszerűség, hanem 2010 számít

A választások második fordulójában szinte száz százalékban az MSZP nyert azokban a választókerületekben, ahol 50-50 százalék volt a rivális jelöltek esélye - hívta fel a figyelmet Török Gábor politológus, az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Consulting igazgatója kitért arra is: három területen komoly viták várhatók az MSZP és az SZDSZ között.

Török Gábor szerint figyelemre méltó, hogy a Fidesz csak olyan választókerületekben volt képes a győzelemre, ahol 2002-ben is nyert, és csak három olyan körzet van, ahol 1998-ban szocialista, idén pedig fideszes győzelem született.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz 69 választókerülete közül 66 olyan, amelyben előzetesen toronymagas esélyesek voltak. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a párt a minimumot teljesítette az egyéni választókerületekben - hangsúlyozta a Vision Consulting igazgatója.

A politológus hozzátette: ezzel szemben az MSZP olyan körzeteket is el tudott hódítani, ahol négy éve a Fidesz még nagy különbséggel győzött.

A szakember különösen figyelemre méltónak tartja a baloldal Nyugat-Magyarországon elért győzelmeit, például Mosonmagyaróváron, Siklóson, Ajkán, valamint az egyik veszprémi választókerületben.

Az ország keleti részében is bevettek a szocialisták több olyan választókerületet, amit korábban biztos fideszes körzetnek gondoltak - fűzte hozzá Török Gábor. A többi között ilyen Nagykálló, Nyírbátor, Püspökladány, Gyula, Szeghalom, valamint Csongrád megyében Szentes és Makó.

Koalíciós ütközőpontok

Három területen várhatók komoly viták az MSZP és az SZDSZ között a kormányprogram megalkotása során - mondta a Vision Consulting igazgatója.

A politológus szerint ezek közül első az adórendszer, ahol az SZDSZ egykulcsos adórendszere áll szemben az MSZP progresszív adóztatási javaslatával, vagyis a mostani rendszer fenntartásával.

A második az egészségügyi reform, ahol az SZDSZ több biztosítós modelljével szemben a szocialisták az egy biztosítós modellben gondolkodnak.

A harmadik az oktatás, ahol nem is annyira a programok különbözősége, hanem a tárca vezetésének kérdése okozhat feszültséget - tette hozzá Török Gábor.

Arccal 2010 felé

A Vision Consulting igazgatója úgy véli: Gyurcsány Ferenc levonta a következtetéseket 2002-ből, és nem a következő hónapokra, a népszerűség megőrzésére lesz tekintettel, hanem 2010-re figyel.

A kormányfő láthatóan arra törekszik, hogy olyan gondosan kimunkált kormányprogramot hozzanak létre, amelyre nem mondhatja majd négy év múlva az ellenzék, hogy számos pontja nem valósult meg - hangsúlyozta a politológus.

Török Gábor szerint Gyurcsány Ferenc egy klasszikus négyéves ciklust befutására készül, amelynek elején meghozzák a nehéz, de szükséges lépéseket, 2010-ben pedig learathatják ennek reménybeli gyümölcseit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×