Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Négy és fél évet kapott Simon Tibor gyilkosa

Első fokon 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) Simon Tibor meggyilkolása kapcsán az elsőrendű vádlottat, Galambos Jánost. Szintén halált okozó testi sértés miatt a másodrendű vádlott másfél évet, a harmad és negyedrendű vádlott pedig 1 év 4 hónapot kapott garázdaság miatt.

Korábban Galambos Jánost és három társát 12 és 8 év közötti szabadságvesztésre ítélte első fokon a FB, ám a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt másodfokon hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárást rendelt el. Ebben a megismételt eljárásban hozott most határozatot a FB.

Az egykori ferencvárosi labdarúgót négy évvel ezelőtt egy budapesti szórakozóhely előtt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe.

Fővárosi Főügyészség 2002 októberében emelt vádat négy férfi ellen, társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés miatt.

A Fővárosi Bíróság első fokon társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a per négy vádlottját. Akkor nem jogerősen Galambos János 12, a szórakozóhely volt biztonsági őrei közül pedig ketten 10-10, egy pedig 8 éves börtönbüntetést kapott.

A bíróság a tényállást ismertetve akkor azt mondta: Simon Tibort a támadói üldözték, majd közösen ütötték, rúgták a már földön fekvő focistát. A nem jogerős ítélet szerint a végső halálos ütést az elsőrendű vádlott mérte a sértettre.

Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán elismerte, hogy bántalmazta Simon Tibort. Az ügy egyik vádlottja a készenléti rendőrség egyik volt egyenruhása.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárást lefolytatását rendelte el.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×