Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.57
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Nyolc százalékpontos szocialista előnyt mért a Tárki

Az MSZP jelentős erősödését jelzi a Tárki közvélemény-kutató cég március 16. és 26. között felvett reprezentatív felmérése. Az adatok szerint az összes megkérdezett 33 százaléka a szocialista pártra, 27 százaléka a Fidesz pártszövetség területi listájára szavazna.

Az ezer ember megkérdezésén alapuló országos kutatás szerint a részvételüket biztosra ígérők között 49-41 arányban vezetnek a szocialisták a Fidesz előtt. Az SZDSZ a biztos szavazók 4 százalékára, míg az MDF 2 százalékára számíthat.

Szivós Péter, a Tárki ügyvezető igazgatója közölte: az utóbbi egy-két hétben több más adatgyűjtést is végeztek, azok mindegyike az MSZP jelentős erősödését jelezte.

Emlékeztetett arra, hogy a Tárki utóbbi hónapokban készített felmérései még a két nagy párt közel azonos népszerűségét mutatták.

"Ezen adataink, számításaink és szakértői becslésünk alapján azt feltételezzük, hogy a 2006. évi országgyűlési választások első fordulójában a területi listás szavazatok közül az MSZP 43-46, a Fidesz 39-43, az SZDSZ 5-6, az MDF pedig 3-4 százalékot fog elérni" - mondta az ügyvezető igazgató.

Szivós Péter kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a kampány során bekövetkező hirtelen változásokat a közvélemény-kutatások gyakran a ténylegesnél nagyobbnak mutatják.

Mindezek alapján a szocialista pártra vonatkozó adataink felső becslésnek, a kis pártokra vonatkozóak pedig alsó becslésnek tekinthetők. Figyelembe kell venni azt is, hogy a választási kampány hátralevő eseményei még jelentősen befolyásolhatják a választások kimenetelét - hívta fel a figyelmet a Tárki ügyvezető igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×