eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Új részletek a külképviseleti szavazásról

A nagyvárosokban is felkészültek a külképviseleti szavazásra, Londonban például 12 asztalnál lehet majd voksolni április 8-án, és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) becslése szerint legfeljebb 20 perces sorban állásra kell számítania a szavazni kívánó mintegy 9700 választópolgárnak.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke elmondta: szombaton lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel, összesen 58 356-an vetették fel magukat, ez 30 ezerrel több, mint 2014-ben volt.

Londonba 9709-en jelentkeztek, négy évvel ezelőtt 5400-an voltak.

Az NVI elnöke hangsúlyozta: felkészültek a nagyszámú szavazóra, egy nagy termet béreltek ki, ahol - megyei bontásban - 12 asztalnál tudják fogadni a szavazókat.

Hozzátette: legfeljebb 20 perces várakozásra kell készülniük a szavazóknak, négy évvel ezelőtt 10 perces várakozás volt. Mint mondta, Münchenben 5100-an, Stuttgartban 3500-an szeretnének szavazni.

Az NVI elnöke elmondta azt is, már 122 524-en jelezték, hogy április 8-án nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen szeretnének szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket péntek 16 óráig lehet benyújtani. Négy éve 128 ezren szavaztak átjelentkezéssel.

Közölte, a legtöbb átjelentkező a főváros XI. kerületében van, itt 5582-en szavaznának, ezért a kijelölt szavazókörben 28 tagú lesz a szavazatszámláló bizottság, és 14 asztalra "bontják" a névjegyzéket. Szintén sok az átjelentkezéssel szavazó az V. kerületben (5300), valamint a XIV. kerületben (4400).

Az elnök azt is elmondta, addig nem zárhatják le a névjegyzéket, amíg az összes benyújtott átjelentkezési kérelmet nem bírálták el a választási irodák. Megjegyezte, csütörtökig a feldolgozott kérelmeket postán is kiküldik a választópolgároknak, pénteken pedig mindenkit rövid úton értesítenek az átjelentkezéséről.

Kitért arra is, hogy 30 203 delegáltat vettek nyilvántartásba a szavazatszámláló bizottságokba.

Szólt arról is, hogy 23 országos pártlistát vettek nyilvántartásba,

az 1614 egyéni jelöltből pedig már 129-en visszaléptek.

Ezeknek a visszalépett jelölteknek a nevét a szavazatszámláló bizottságok és a választási irodák húzzák le a szavazólapokról.

A legtöbb egyéni jelölt továbbra is a salgótarjáni választókerületben van, 32, a legkevesebb a főváros 6. és 7. választókerületében: hat-hat.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×