Infostart.hu
eur:
387.26
usd:
335.66
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Tudósítóink

Mit hoz a franciáknak az új miniszterelnök?
2014. április 1. 08:34
Mit hoz a franciáknak az új miniszterelnök?
Jobboldali fordulat a szocialista kormányzásban - tömören így foglalható össze Francois Hollande francia államfő hétfői döntése, mellyel kormányfővé nevezte ki korábbi belügyminiszterét, Manuel Valls-t. A lépést több elemző meglehetősen kockázatosnak tartja, a szocialisták egy része ugyanis máris lázadozik ellene. Babonások számára az sem számít jó előjelnek, hogy a posztjáról lemondott Jean-Marc Ayrault hivatalát Valls ma, azaz április 1-jén veszi át.
Még az ág is húzza a francia kormánypártot
2014. március 29. 10:46
Még az ág is húzza a francia kormánypártot
A franciaországi helyhatósági választások első fordulóján a baloldal összesen harminc, kilencezernél nagyobb lélekszámú várost veszített el, a vasárnap sorra kerülő második fordulóban becslések szerint további száz ilyen településnek mondhatnak búcsút. A szocialisták pozícióit tovább nehezíti, hogy a legfrissebb hivatalos adatokból kiderült: februárban ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliek száma.
Mi jár a skótoknak a brit műkincsekből?
2014. március 28. 11:12
Mi jár a skótoknak a brit műkincsekből?
A skótok hat hónap múlva szavazhatnak arról, hogy felbontsák-e az Egyesült Királyságot, elszakadjon-e Skócia Angliától. A szétválás ellenzői érezhető ijesztgető-taktikát folytatnak; előbb annak terjedt el a híre, hogy a brit pénzegység, a fontsterling használatának jogát vonhatják meg tőlük függetlenedés esetén. Azután pedig az Európai Unió jelezte, hogy Skóciának újból kellene kérelmeznie a tagságát, és ezt könnyen megvétózhatja például Spanyolország, amely - saját érdekeit figyelemben tartva - általában ellenzi leszakadó országrészek uniós befogadását. Most azt taglalja egy művészeti szaklap, hogy elvinnék-e műkincseiket a skótok a londoni múzeumokból és képtárakból, ha kikiáltják a függetlenségüket.
×