Infostart.hu
eur:
390.45
usd:
337.75
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Lesz újabb tárgyalás Minszkben

A brandenburgi Nauenban a Szociáldemokrata Párt elnöke elismeréssel nyilatkozott a kancellár diplomáciai erőfeszítéseiről, amelyekkel lankadatlanul munkálkodik az ukrajnai válság megoldásán. Mint Sigmar Gabriel fogalmazott, Angela Merkel ezúttal a tárgyalások bizonytalan kimenetelét is magára vállalta, hogy előremozdítsa a kibontakozást. A kancellár jelenleg Washingtonban folytatja fáradozásait.

Sigmar Gabriel utalt arra, hogy Angela Merkel aligha kezd bele bizonytalan kilátással kecsegtető vállalkozásokba, a múlt hét végén azonban - egyeztetve a francia államfővel - az ukrajnai helyzettel kapcsolatos álláspontok közelítése végett mégis elutazott Kijevbe, majd Moszkvába.

A Süddeutsche Zeitung hírmagyarázója ezzel kapcsolatban kiemelte azt is, hogy Angela Merkel és Francois Holland külön repülőgépen utazott, mert Berlinben még a látszatát is el akarták kerülni az esetleges német dominálásnak egy ilyen nemzetközi jelentőségü kérdésben.

A hét végén tartott müncheni nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten a hangulatot ez a téma igencsak fagyossá tette, az amerikai kormány képviselője egyenesen naivsággal vádolta a kancellárt, aki ezúttal is - akárcsak a konferenciát megnyitó beszédében a német védelmi miniszter - elvetette a nyugati fegyverszállítást Ukrajnába.

Megfigyelők egyértelműen a kancellár valamint a francia államfő kijevi és moszkvai tárgyalásai eredményének tekintik, hogy szerdán Minszkben újabb találkozóra nyílik lehetőség Porosenko ukrán és Putyin orosz elnök között, amelyen - mintegy közvetítőként Angela Merkel és Francois Holland is jelen lesz.

De ezzel magyarázzák az Európai Unió Moszkvával szemben foganatosított szankciói szigorításának elnapolását is, mintegy lehetőséget teremtve Vlagyimir Putyin számára kompromisszum elfogadására, egyben pedig erősítve a kancellár washingtoni tárgyalási pozícióját, azaz további lehetőséget biztosítva a diplomáciai erőfeszítések folytatására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×