Infostart.hu
eur:
390.45
usd:
337.75
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Visszaadják az elvett szlovák állampolgárságot

Beérkeztek az illetékes szlovák hivatalokba az első kérvények, amelyek megfogalmazói szeretnék visszakapni szlovák állampolgárságukat, miután egy másik ország állampolgárságát felvéve elvesztették a szlovákot. Minderre egy belügyminiszteri rendelet ad lehetőséget az érintetteknek.

Február elseje óta azok, akik a 2010-es Fico-féle állampolgársági törvény miatt elvesztették állampolgárságukat, bizonyos feltételek mellett kérvényezhetik annak visszaadását. Csak azok adhatnak be kérelmet, akik például a másik ország állampolgárságának  felvétele idején ott bejelentett lakcímmel rendelkeztek. Vagyis a felvidéki magyarok nagy többsége nem élhet a kedvezménnyel. Ugyanakkor államérdekre hivatkozva is kérhető a jogfosztás visszavonása.

A belügyminisztérium szóvivője elmondta, az állampolgárság visszaadását követően a polgár kettős állampolgárrá válhat. Andrea Dobiá¹ová hozzátette azt is, hogy nagyjából 980-an vannak, akik 2010 óta veszítették el szlovák állampolgárságukat. Õk mindnyájan, ha visszaigénylik, a miniszter döntése értelmében visszakapják azt. Természetesen akkor, ha nem jelentenek biztonsági kockázatot az államra.

Pfundtner Edit független parlamenti képviselő kifogásolta az intézkedést.

"Úgy gondolom, hogy megengedhetetlen, hogy egy egyszerű minisztériumi rendelet változtasson egy érvényben levő törvényen. Ez a rendelet nagyon szubjektív elbírálás alá veszi az állampolgárság odaítélését azoknak a személyeknek, akik a 2010-es törvénymódosítás miatt elveszítették a szlovák állampolgárságot" - mondta Pfundtner Edit.

Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője szerint ez a módszer a totalitárius rendszerekre jellemző.

"A miniszter itt félistenként fog dönteni, hogy kinek adja vissza az állampolgárságát" - fogalmazott a honatya, ugyanakkor azt ajánlja a felvidéki magyaroknak, próbálják visszakérni szlovák állampolgárságukat.

A Magyar Közösség Pártja közleményében úgy fogalmaz: Szlovákiának érdeke, hogy visszaadja a szlovák állampolgárságot azoknak, akik végleg el akarják hagyni az országot, de az nem, hogy szlovák állampolgárok maradjanak az országban született, ott élő, dolgozó, adót fizető polgárai, ha azok magyarok.

Eddig már több próbálkozás is volt az állampolgársági törvény módosítására, ám ezek rendre zátonyra futottak. Egy módosításon az illetékes szaktárca most is dolgozik, ám parlamentbe terjesztésének konkrét időpontjáról egyelőre nem beszélnek. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×