Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Hangos kampánytéma a menekültkérdés Németországban

Az év eleje óta több mint 51 ezer menekült érkezett Németországba, azonban a rendőrség közlése szerint míg januárban közel 30 ezren lépték át a határt, az újonnan érkezettek száma az elmúlt hónapban már csaknem a felére esett. Ennek ellenére a menekültkérdés továbbra is borzolja a kedélyeket, különösen, hogy három német tartományban a hónap közepén választás lesz.

A kancellár egy vasárnap esti tévé-interjúban megerősítette eddig álláspontját, amely országos szinten hozott intézkedések elutasításán és kizárólag európai összefogáson alapuló megoldást tart elképzelhetőnek a menekült-válság tartós rendezésére. Ezt a véleményét osztja a pénzügyminiszter is, aki úgy vélte, hogy az országba érkezett menekültek integrálása nem fogja hátrányosan érinteni Németország kiegyensúlyozott költségvetését. Noha az újonnan érkező migránsok száma az év eleje óta folyamatosan csökken, a berlini koalícióban résztvevő legkisebb párt, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unió élén álló Horst Seehofer ismételten sürgette, hogy korlátozzák a menekültek beözönlését Németországba.

Mivel a kancellár ezt elutasította, Seehofer megbízott egy bayreuthi jogtudóst kereset kidolgozásával, amelyben a Keresztényszociális Unió az alkotmánybírósághoz fordul annak tisztázására, hogy a berlini kormány törvényesen jár-e el a menekültek nyakló nélküli bebocsátásában. Eredetileg a keresetet március elsején akarták benyújtani, a jelek szerint azonban elhalasztották, hogy kivárják, mire jut Angela Merkel az Európai Unió jövő hétre tervezett brüsszeli csúcsértekezletén, amelyen főleg a török kormány aktív közbelépésével szeretné elérni a menekült-áradat még Kisázsiában történő feltartóztatását, és ehhez összeurópai támogatás biztosítását. Ellenkező esetben a bajor tartományi kormány fontolóra vette, hogy csak kis létszámban fog Ausztria felől érkező menekülteket beengedni. Mint Joachim Herrmann bajor belügyminiszter elmondta, máris megkezdték annak a legalább 10 ezer rendőrnek a mozgósítását, akik a zöldhatár teljes hosszában parancsot kapnának arra, hogy jelentősen korlátozza a migránsok belépést, a létszám felettieket pedig akár erőszakkal is tartóztassa fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×