eur:
395.27
usd:
365.64
bux:
65385.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ellentmondó találgatások a Metrojet-katasztrófáról

Miközben ma egy második orosz gép szállította a haza a Sínai-félszigeten lezuhant utasszállító áldozatainak holttesteit, az Egyesült Államok is kizárta a rakétatámadás lehetőségét.

Kedd hajnalban az orosz Katasztrófavédelmi Minisztérium egy második gépe vitte Szent-Pétervárra a sínai légikatasztrófa további áldozatainak holttesteit.

Az első járat hétfői érkezése után a városi halottasházban megkezdődött a halottak azonosítása, de hétfőn a hozzátartozók és a szakértők csak négy utas személyazonosságát tudták megállapítani.

A katasztrófa helyszínén, Egyiptomban közben tovább folytatódott a nyomok és maradványok utáni kutatás, amiben az orosz katasztrófaelhárítás 100 szakembere is részt vett.

Szent-Péterváron a Metrojet, - korábban Kogalimavia - légitársaság vezérigazgatója, Alekszandr Szmirnov azt mondta, hogy mechanikai hiba nyomán nem eshetett szét a gép a levegőben.

Az Airbus automatikája nem engedi, hogy a pilóták a repülőt túlterhelő manővereket hajtsanak végre - mondta. A cégvezető kizárta azt is, hogy a pilóták hibázhattak és azt mondta: az egyetlen magyarázat a "tisztán külső, fizikai behatás" lehetett.

Az orosz szövetségi légiszállítási ügynökség, a Roszaviacija főnöke ugyanakkor elsietettnek nevezte a légitársaság bejelentését. "Tudjuk, hogy nagy területen szóródtak szét a roncsok, ez arra utal, hogy a gép nagy magasságban semmisült meg. Az okokat említeni most korai és nincs rá semmilyen alap" - mondta.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a katasztrófa után először hétfőn jelent meg a nyilvánosság előtt és azt mondta: a hozzátartozókra kell összpontosítani. Sürgette, hogy a tragédiáról elfogultság nélkül foglaljanak állást a szakértők.

Közben az amerikai hírszerzés is véleményt mondott a tragédiáról. James Clapper, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója megjegyezte: nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy terrortámadás történt-e, de azt nem lehet kizárni.

Clapper azt mondta: "nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőhette le a gépet, mivel nem rendelkezik erre képes rakétarendszerrel", de hozzátette, hogy ezt sem zárja ki.

A 224 ember halálát okozó tragédia az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félsziget felett történt. A vidék jelentős részét az egyiptomi kormány ellen harcoló dzsihádisták, köztük az Iszlám Állam helyi szervezetének emberei ellenőrzik.

A közösségi oldalakon egy igazoltan dzsihádista beállítottságú felhasználó feltette a kérdést: miért arról beszélnek, hogy lelőtték a gépet, miért nem arról, hogy felrobbantották?

Ha valóban pokolgép került a repülőre, akkor az azt jelentheti, hogy valakik kijátszották a Sarm El-Sejk-i reptér biztonsági intézkedéseit.

A szerencsétlenül járt Airbust Írországban regisztrálták és az ottani légügyi hatóság szerint egy április/májusi vizsgálat nem talált benne hibát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Tapolca mellett egy hatalmas, 60 MW beépített kapacitású, naperőmű épül, amelyet idén a második negyedévben helyeznek kereskedelmi üzembe, a beruházás 49-51 millió dollárba kerül – szúrta ki a Portfolio az amerikai értékpapírfelügyelethez (SEC) érkezett beadványban. A naperőművek magyarországi terjedéséről, a zöld áram termelési és elosztási kérdésekről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×